Elindulnak Angliába

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2008.12.04. 23:10
Címkék

Angliába utaznak hétfőn az Újpest küldöttei, ahol egy hétig élvezhetik a Wolverhampton Wanderers vendégszeretetét. Joe Böröcz ügyvezető igazgató, Sallói István sportigazgató és Szentes Lázár vezetőedző mellett négy fiatal labdarúgó, Kurucz Péter, Lázár Bence, Simon Krisztián valamint Üveges Szabolcs is a vezetőséggel tart – előbbi játékos a felnőttcsapat, társai az akadémia edzésein vehetnek részt. „Miként az üzleti életben, a labdarúgásban is fontos a kapcsolatépítés – mondta Joe Böröcz, az Újpest FC ügyvezető igazgatója. – Több külföldi klubbal állunk kapcsolatban, és a Wolverhampton vezetői már az első pillanatban pozitívan álltak egy lehetséges üzlet megkötéséhez. Mindkét klubnál kiemelkedő helyen szerepel a tehetségek felkutatása és továbbképzése, utazásunk célja, hogy megismerjük az angolok elképzeléseit az utánpótlás-nevelés, illetve képzés terén.” A háromszoros Premier League-, valamint négyszeres FA-kupa-győztes Wolverhampton Wanderers fontos üzleti és szakmai partnere lehet az újpestieknek, a budapesti látogatásra például saját repülőgéppel utaztatta küldöttségét – a legnagyobb titokban.

Legfrissebb hírek

Rossi szűkített a kereten, egy csatár és egy védő nem lesz ott a portugálok elleni meccsen

Magyar válogatott
14 perce

Magyar bronzérem a kínai sportlövő vk első napján

Egyéb egyéni
25 perce

Gattuso a debreceni olasz siker után: A legőrültebb meccs, amit valaha átéltem edzőként

Foci vb 2026
33 perce

Kollégánk meglepte Roberto Martínezt és Bernardo Silvát is

Magyar válogatott
1 órája

Vb-selejtező: Suriname idegenbeli sikerrel a csoportja élére ugrott

Foci vb 2026
1 órája

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
1 órája

Három forduló kellett a Premier League első edzőváltásához – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Nuno Campos: Ha rossz napot fognak ki a portugálok…

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik