Szögletből? Rettenetes…

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.11.28. 02:22
Címkék
Luiz Felipe Scolari vezetőedző nem tart attól, hogy csapata lemarad a nyolcaddöntőről, ugyanakkor ő is érzékeli a formahanyatlást, és fontosnak tartja az okok felderítését.

Ahhoz képest, hogy a Chelsea már az előző körben, Rómában biztossá tehette volna továbbjutását, sorsa a bordeaux-i remi (1–1) után továbbra sem dőlt el. De nemcsak emiatt ráncolják homlokukat a londoni vezetők, élükön Luiz Felipe Scolari vezetőedzővel, hanem néhány további aggasztó jelenség láttán is: egyrészt a csapat immár egy éve (hét próbálkozásból) képtelen BL-meccset nyerni a Stamford Bridge-től távol, másrészt a bordeaux-i győzelem egy szögletet követően úszott el – márpedig a klub krónikásai szerint sarokrúgásból legutóbb márciusban az Arsenaltól kaptak gólt a kékek.

„Rettenetes ez a gól, mert minden edzésen gyakoroljuk az ilyen helyzetek elhárítását. Nem is kaptunk gólt szögletből azóta, amióta itt vagyok – mérgelődött Scolari. – Nem engedtünk ki a vezetés birtokában, játékosaim végig tisztelték az ellenfelet, csak éppen a gólnál hibát követtek el. Ha az egész mérkőzést nézzük, nem szólhatunk egy szót sem az eredmény miatt, de ha arra gondolok, hogy vezettünk, és a gól után uraltuk a játékot, sőt az ellenfél sokáig még csak kapura lövésig sem jutott el, akkor menten dühbe gurulok.”

Mi tagadás, Scolarinak van oka háborogni, hiszen az idény első felének ötletes, önfeledt támadójátéka mintha elillant volna, és bár tanítványai továbbra is vezetik a Premier League tabelláját, az eredmények nem úgy alakulnak, ahogyan korábban. A legutóbbi négy tétmérkőzésen már a harmadik döntetlen került a jegyzőkönyvbe, közülük az egyik – tizenegyespárbajt követően – kiesést eredményezett a második ligás Burnleyvel szemben a Ligakupából. Scolari elmondta: az első három csoportmeccs után nem hitte volna, hogy csapata lecsúszhat az első helyről, de már beérné az egyszerű továbbjutással is.

„Ha azt gondolnám, hogy csapatom nem képes hazai pályán legyőzni a Kolozsvárt, már indulnék is haza Brazíliába, és valószínűleg többé ki sem mozdulnék onnan – mondta a tréner. – Viszont kétszer is elpuskáztuk a biztos továbbjutás lehetőségét, s ezen el kell gondolkodnunk, s meg kell fejtenünk, miért történt így.”

Legfrissebb hírek

„Már nemcsak tartok valahova, hanem kezdek odaérni az európai elitbe” – Takács Boglárka

Atlétika
5 perce

Erste Liga: a döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
32 perce

F1 75: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj

F1
52 perce

Bodó Richárd: Több csúcspontja is volt az idényünknek

Kézilabda
56 perce

A Bayern sztárja, Jamal Musiala megsérült a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
59 perce

Formula–E: Ticktum pályafutása első győzelmét szerezte Indonéziában

Egyéb egyéni
59 perce

Célfotó döntött: Kopasz Bálint Eb-bronzérmes K–1 1000 méteren

Kajak-kenu
1 órája

Meghosszabbította sikeredzője szerződését a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik