170 millió forint az utánpótlásnak

AMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁSAMLER ZOLTÁN, SZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.26. 00:30
Címkék
Az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága által a jégkorong utánpótlására javasolt 170 millió forintot kis különbséggel megszavazta az országgyűlés, a válogatott vbfelkészülésére szánt 100 milliót azonban nem. A sikersportág előtt azonban további pénzszerzési lehetőségek állnak.

Egy átment, egy nem, de így is nyertünk. Két tételben szavazott az Országgyűlés a sport- és turisztikai bizottság jégkorongot érintő módosító indítványairól, amelyből az utánpótlásra költendő megkapta a többséget, a válogatottat illető nem. De az első sem ment simán.

Kedd reggel, a szavazás előtt a Parlamentben járt a Magyar Jégkorongszövetség vezérkara, Studniczky Ferenc elnök, Kovács Zoltán főtitkár és Pat Cortina szövetségi kapitány, aki előző este még Sólyom László köztársasági elnök vendége volt. A hétfő estével szemben azonban ezúttal kifejezetten informális volt a háromtagú küldöttség tevékenysége: a sportvezetők a folyosókon többször kialakuló, arra járó, a patkó minden részét képviselő politikusokkal folytatott diskurzusokban tájékozódtak a várható álláspontokról. Az korán világos lett, hogy a 100 plusz 170 millió elnyerésére kevés az esély, már csak azért is, mert ellenzéki indítványról van szó, amit még akkor sem szívesen szavaz meg a kormánypárt, ha egyetért vele, inkább keres más utat, amelyen segíthet. Ez volt a színfalak mögötti csevej sarokpontja, azzal kiegészítve, hogy ha a jégkorongsport nem is kapja meg most a 270 milliót, bekerülhet a Sport 21 programba, ami biztos, hosszú távú támogatással egyenlő.

A képviselők aztán bevonultak szavazni a kismillió módosító indítványról. A frakciók egyenszavazását koordináló „rikkancsokról” Cortina kijelentette, ők a legerősebb emberek az országban, elvégre adott esetben életbevágó kérdésekről szavaz a többség az ő utasításukat követve – de ezen félig tréfás megjegyzésen kívül csak ámuldozott a Parlament épületén, és a sajtópáholyból figyelve várta az ítéletet. Ami elhúzódott, mert akadtak egyéb kérdések a minket érdeklő előtt, olyannyira, hogy a hármas távozott is, elvégre a tréner repülője délben indult vissza Münchenbe.

Kora délutánra viszont kiderült, az utánpótlás 170 millióját megszavazták. A siker úgy lett meg, hogy a nemmel voksoló MSZP-frakció tagja, Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere kiszavazott a frakcióból, így voksegyenlőség alakult ki, és ebben az esetben a házszabály alapján éppen elnöklő személy szavazata dönt, márpedig Harrach Péter a KDNP-frakcióhoz igazodva igen gombot nyomott. Így lett a végeredmény: 190 igen, 188 nem, 1 tartózkodás.

A válogatott 100 milliója is meglehetett volna, ha az előző szavazásnál igennel voksoló SZDSZ-esek ezúttal nem tartózkodnak – ekkor Warvasovszky is nemet mondott –, mert így a végeredmény 181 igen, 189 nem, 10 tartózkodás lett.

Nincs azonban veszve a világbajnokságra való felkészülésre szánt támogatás sem.

„Félsikert arattunk – mondta Bánki Erik, a sport- és turisztikai bizottság elnöke. – Nagy eredmény, hogy az utánpótlás 170 milliója megvan, de az A-csoportba jutással hatalmas sikert elérő válogatottat is csak megilletné a támogatás. Kedden lesz bizottsági ülésünk, amelyre hivatalos Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter, akitől szeretnénk A-t vagy B-t hallani. A minisztériumnak ugyanis van saját tartalékkerete, még ebből is lehetne finanszírozni a válogatott felkészülését, ha nem is százmilliós, de ötven- és százmillió közötti összeggel. Ezzel párhuzamosan a kormányoldal informális felvetését, a jégkorong Sport 21 programba való felvételét is támogatjuk, a kettő mehet együtt.”

A hétfőn optimista, kedd reggel pesszimista, majd délelőtt a más módon ígért támogatás miatt ismét optimista Studniczky Ferenc érthető módon boldog volt a végeredménytől.

„Nagyon örülök, hiszen rengeteg pénzhez jutott a sportág – mondta az elnök. – Ráadásul szó van arról, hogy a sportág a Héraklész után a Sport 21 programba is bekerül, amely állandó, tehát hosszú távon számíthatnánk rá. Fontos, hogy bármilyen támogatásban is részesüljünk most, az már benne lesz a 2009-es költségvetésben. Ez segít a szponzorszerzésben, mert eddig a támogatók joggal kérdezték, hogy miért csak ők fizetnek, most viszont már lesz állami támogatás, ami jelzi, fontos ez a sportág az ország számára. Mindenekfelett el kell mondanom, már az is nagy eredmény, hogy foglalkoznak velünk, hogy beszédtéma vagyunk, amiben önöknek is nagy a szerepük, és ezt köszönjük.”

Legfrissebb hírek

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
11 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
37 perce

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
7 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik