A hegemónia lett a fő cél

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.25. 00:57
Címkék
Az átigazolási időszak utolsó napjaiban rekordösszegért klubot váltó Robinho szereplését nemhiába követi fokozott figyelemmel az angol sajtó. A Chelsea-be vágyódó, de végül a Manchester Cityben kikötő támadó gólerős játékkal csendesíti el kritikusait, s bizonyította, megérte szerződtetni.

Kétségtelenül nagy teher nehe zedik az angol átigazolási rekordért (32.5 millió font) szerződtetett Robinho vállára. Egyrészt a borsos vételár miatt a szurkolók jogosan várnak klasszis teljesítményt tőle, másrészt a Real Madrid korábbi játékosa még egy nappal a szerződtetés előtt is hangsúlyozta, a Chelsea-ben szeretne futballozni, sőt, a londoniak honlapján néhány napig még a brazil nevével ellátott mezek is kaphatóak voltak. Ezek után a „mindig is Manchesterben szerettem volna futballozni” kitétel igencsak sántítana, a szkeptikusabbak szerint csak a heti 160 ezer fontos fizetéssel lehetett rábírni a brazilt arra, hogy a Cityt válassza.

A 24 éves játékos azonban játékával tett róla, hogy a sajtó és a közönség inkább góljairól beszéljen. A brazil válogatott labdarúgó góllal mutatkozott be a Chelsea (!) ellen, s az azóta eltelt tíz fordulóban még hétszer vette be az ellenfelek kapuját, a Stoke elleni bajnokin mesterhármast szerzett, míg két fordulóval ezelőtt a Hull otthonában a csapatkapitányi karszalagot is megkapta, mivel Richard Dunne-t eltiltották.

Legutóbbi „áldozata” az Arsenal volt, a manchesteriek meglepő könnyedséggel győzték le 3–0-ra az „ágyúsokat” – Robinho szemtelen emeléssel szerezte meg csapata második gólját. Apró szépséghiba, hogy a hajrában sérülés miatt el kellett hagynia a pályát, de az együttest irányító Mark Hughes szerint nincs súlyosabb gond, így a világoskékek legjobbja valószínűleg pályára léphet a Manchester United elleni városi rangadón, s tovább dolgozhat álmai megvalósításán.

„Nagy ambíciókkal érkeztem a csapathoz, az a célom, hogy a világ legjobb játékosa legyek, a City pedig a földkerekség legjelentősebb klubja – mondta néhány nappal ezelőtt. – Még sokáig itt akarok játszani. Történelmet írnék a Cityvel, amely, remélem, olyan jelentős csapat lesz, mint a Real Madrid. Társaimmal együtt csodáljuk az arab tulajdonosok elhivatottságát. Remekül kijövök a többiekkel, és kezdem megtanulni a nyelvet is, ráadásul úgy érzem, jó formában vagyok, talán karrierem során most nyújtom a legjobb teljesítményt.”

Ha már szó esett az arab tulajdonosokról, meg kell jegyeznünk, az augusztus végén érkező befektetőknek jelentős céljaik vannak, s a télen is nagy öszszeget áldoznának a csapat megerősítésére. Egyelőre viszont a tabella tükrözi a keserű valóságot, mivel a City csak a 11. helyen áll a Premier Leagueben, persze eddig ez a legkevésbé Robinhón múlt.

Legfrissebb hírek

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
5 perce

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról

Labdarúgó NB I
7 perce

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
9 perce

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 perce

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
23 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
1 órája

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
1 órája

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik