A görög forradalmár Öcsi bácsi barátja lett

Pompás atléta volt. Úgy sprin telt, hogy senki sem érte utol, talán ezért is választották az 1956-os forradalom ideje alatt a csongrádi nemzeti bizottság választmányi tagjává. Nagy dolog volt ám az! Hiszen mégiscsak egy 18 esztendős görög fiatalemberről volt szó, aki enyhén törte a magyart. De Csongrádon úgy voltak vele, legyen Nikosz Szakulisz is afféle választmányi főnök, irányítsa ő a harcot – már persze ha harcra kerül a sor. Volt fegyverük, de egyszer sem sütötték el. Valahogy a humánum erősebb volt bennük mindennél. Sőt még az is előfordult, hogy a kollégium egyik gondnokát, a köztudottan kommunista Sanyi bácsit ők bújtatták el, nehogy meglincselje a feldühödött tömeg.

Nikosz Szakulisz immár 70 esztendős.

Ma is tökéletesen beszél magyarul, egyik legjobb barátját Puskás Ferencnek hívták. Az Athénban masszőrként, csontkovácsként, terapeutaként dolgozó férfi most is elérzékenyülve mesél gyerekkoráról, amelyet Magyarországon töltött.

„Magam is tagja voltam annak a mintegy harmincezer görög gyereknek, akit egykoron a szocialista országokba hoztak, hogy itt tanuljanak, és kezdjenek új életet. Különböző kollégiumokba, gyermekotthonokba kerültünk, például Fehérvárcsurgóra, Balatonalmádiba vagy éppen Csongrádra, ahová engem is beszállásoltak. Ott végeztem el az általános iskolát, s ott kezdtem el sportolni. Kiváló atléta voltam, és egyre inkább magyarnak éreztem magam. Itt van előttem, ahogy a csongrádi gyermekotthonban ülünk együtt magyarok és görögök, s hallgatjuk, ahogy az Aranycsapat veri az angolokat. Szinte hallom, ahogy Szepesi György mondja: Bozsik laposan passzol Budai kettőhöz, Budai laposan passzol Hidegkutihoz, Hidegkuti laposan passzol Puskáshoz... Bennem van minden pillanat abból a meccsből. Hát még úgy, hogy később Puskás Öcsi az egyik legjobb barátom lett...”

A görög fiatalember nem került börtönbe a forradalom után – Sanyi bácsi, a kommunista gondnok nem felejtette el, hogy kik mentették meg a lincseléstől. De Nikosz Szakulisz ötvenhétben mégis úgy gondolta, jobb neki visszatérni Görögországba. Hiába vették fel Szegedre az orvosi egyetemre, nem kezdte el az első szemesztert, meg sem állt Athénig. Ott aztán húsz napon keresztül hallgatták ki, ugyanis egy francia újságíró a forradalom alatt riportot írt róla, amelynek híre a görög fővárosig is eljutott...

„Végül is nem harcoltam, volt ugyan fegyverem, de nem sütöttem el. Visszatértem Athénba, ahol nem akartam elszakadni a sporttól. Egy újságban láttam, hogy az Olympiakosz akkori edzőjét Kemény Tibornak hívják. Nosza, rögtön jelentkeztem a klubnál, ahol tolmácsként alkalmaztak. Később például együtt dolgozhattam Csanádi Jenővel az AEK-nál, majd Lantos Mihállyal és Bukovi Mártonnal az Olympiakosznál. Aztán jött az 1970-es esztendő, és én végre a helyemre kerültem. Kedvenc csapatomhoz, a Panathinaikoszhoz, amelynek edzőjét Puskás Ferencnek hívták. Mellette már nemcsak tolmácsként, hanem masszőrként is dolgoztam. Öcsi az első pillanattól kezdve óriási hatással volt rám. Végtelenül egyszerű ember volt, minden este elmentünk a Mimisz nevű tavernába, ahol együtt vacsoráztunk. Ő kiválasztotta a kedvenc fehérborát, jól befröccsöztünk, és a futballról beszélgettünk. Rajongtak érte a görögök. Úgy bálványozták, mint addig soha senki az országban. De nem csoda, a görög labdarúgás egyik legnagyobb sikere fűződik hozzá: BEK-döntő a Panathinaikosszal. ”

Valóban óriási szenzáció volt az. A Panathinaikosz a luxemburgi Jeunesse Esch, a csehszlovák Slovan Bratislava, az angol Everton és a jugoszláv Crvena zvezda kiverésével jutott be a Bajnokcsapatok Európa-kupája döntőjébe, ahol 1971. június 2-án Londonban a Wembley stadionban 2–0-ra kapott ki a korszak sztárcsapatától, a holland Ajax Amsterdamtól. A görög fiúk nem profi futballisták voltak, valamenynyien dolgoztak: volt közöttük orvos, ügyvéd, tanár, sőt rendőr is. Puskás Ferenc mégis a döntőig menetelt velük.

„Öcsivel csak egy baj volt, azt hitte, mindenki úgy szereti a futballt, mint ő. A tréningek után rendre kint maradt, hogy megmutasson mindent a játékosainak ebből a csodálatos sportágból. A 2004-es Európa-bajnoki győzelemig Görögországban a Panathinaikosz BEK-döntője jelentette a legnagyobb szenzációt. Persze ma is hősnek tartják azokat a fiúkat. Puskás Ferenccel később is barátok maradtunk, háromszor voltam nála a kórházban, a végén már nem ismert meg. A temetését végigzokogtam. Ma is magyarnak érzem magam, és ez Öcsinek is köszönhető...”