Veszprémi kötelesség

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.11.22. 00:38
Címkék

Hatalmasat kellene hibáznia az MKB Veszprémnek ahhoz, hogy szombaton (16 óra, tv: Viasat3) kikapjon itthon az izlandi Haukartól, s ezzel csoportjában a harmadik helyre szorulva újra csak KEK-nyolcaddöntős lehessen. (Az előző évadban ez történt, igaz, a KEK-ben aztán fényes sikert aratott Mocsai Lajos mester együttese.) Most csupán az okoz némi fejtörést a veszprémieknek, hogy Izlandon kínos vereséget szenvedtek, s emiatt eszükbe se juthat félvállról venni a Haukart. Óvatosan, de nagyon elszántan készülnek, s nyilatkozataikból kitetszik, hogy vért isznak a csoport záró fordulója előtt.

„Nagyot hibázik, aki lebecsüli az izlandiakat – emelte fel a hangját Hajnal Csaba klubigazgató. – A Haukar ugyanis nyerni jött a Veszprém Arénába. Nem hibázhatunk, győzni kell, nincs más kiút.”

Mocsai Lajos edző elismerte, csapata Izlandon elrontott valamit, amit most kötelező kijavítania. „Én már akkor is felhívtam a figyelmet, hogy megbosszulja magát, ha félvállról vesszük a Haukart – mondta. – A sérült Eklemovics Nikolára továbbra sem számíthatunk, ami csökkenti a taktikai variációs lehetőségeinket. Nagy csatában, de nyerünk.”

A tekintélye megőrzéséért lép pályára a sérülésektől tizedelt Pick-Szeged szombaton (17.45 óra, tv: Viasat3,) a horvát CO Zagreb otthonában. Vladan Matics edző együttese a csoportjában már biztosan a harmadik helyen végez, s a KEK-nyolcaddöntőben folytathatja.

Legfrissebb hírek

Formula–E: négy tized döntött Evans és Wehrlein között; a vb-éllovas kiesett az első berlini versenyen

Egyéni
7 perce

Futamgyőzelem és harmadik hely Kiss Norbert szombati mérlege a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
10 perce

Wimbledon, női döntő: Swiatek–Anisimova

Tenisz
30 perce

V4 kerékpárverseny: Pelikán János a második, olasz győzelem Pannonhalmán

Kerékpár
34 perce

Hetes rögbi: történelmi bronzéremmel jubilált a magyar női válogatott

Egyéb csapat
44 perce

Wimbledon: 89 év után brit siker férfi párosban

Tenisz
59 perce

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
1 órája

Tíz Márquez-dupla után megtört a családi hegemónia a sprinteken

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik