Vereség és győzelem

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.11.17. 23:08
Címkék

A magyar férfiválogatott az ukránokkal mérkőzött az olimpia ötödik fordulójában. Az előző négy játéknaptól eltérően ezúttal nem Pintér József együttese számított a találkozó esélyesének, mert az ellenfél mind a négy táblán magasabb értékszámmal ült asztalhoz.

Balogh Csaba sötéttel meglepően könnyedén tartotta állását Andrij Volokitin ellen. Elsőként ez a játszma ért véget – remivel.

Sajnos Polgár Juditnak nem sok sansza volt Szerhij Karjakinnal szemben. A fiatal ukrán, aki a nagymesteri címet 12 és fél évesen szerezte meg (ez a mai napig rekord) világossal gond nélkül intézte el a női világelsőt.

Azonban jött Almási Zoltán! A hétszeres magyar bajnok végtelenül türelmes és precíz játéka, ha aranyat egyelőre nem is, de egy pontot ért Pavel Eljanov ellen.

Maratoni partit vívott egymással Lékó Péter és Vaszilij Ivancsuk. Az éltáblások rangadóján a sötéttel játszó Ivancsuk előnyösebb pozícióban nyúzhatta a legjobb magyar játékost. Jó ideig úgy tűnt, hogy Lékó eléri a remit, ám Ivancsuk 127. lépése „halálosnak” bizonyult. Ebben a párharcban több volt, ennek ellenére a 2.5:1.5-ös vereség reális.

A hölgyek Indiával mecscseltek. Az ázsiaiak még úgy is pokoli erőt képviselnek, hogy a világranglistán második Humpy Koneru nem utazott el Drezdába.

Horváth József csapata ismét remekelt, három döntetlen mellett Vajda Szidónia győzelmével 2.5:1.5-re nyert. Vajda egyébként továbbra is bombaformában játszik, már a játéknap előtt is övé volt a legjobb teljesítmény az egész női mezőnyben. Most erre tett rá még egy lapáttal.

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
21 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
23 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
33 perce

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
48 perce

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
51 perce

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
58 perce

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
1 órája

Tíz gól esett a Barcelona szöuli meccsén

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik