City: pénzük van, de pontban szegények

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.17. 00:52
Címkék
Bár arab tulajdonosainak köszönhetően a Manchester City lett a világ egyik leggazdagabb klubja, a csapat hetek óta szenved a Premier League-ben. Mark Hughes négy mérkőzés óta nyeretlen együttese vasárnap ikszelt az újonc Hull otthonában; Halmosi Péter csak epizódszerepet kapott a hazai csapatban.

A Hullnak negyedóra sem kellett ahhoz, hogy vezetést szerezzen, igaz, a „tigrisek” elképesztő védelmi hibának köszönhetően kerültek előnybe. Tal Ben Haim haza akart gurítani, de passza rendkívül rövidre sikerült, a szemfüles Daniel Cousin pedig lecsapott a labdára, és a bal alsóba helyezett. A vendégek balszerencséjére Joe Hart kapus megsérült az esetnél, így Kasper Schmeichelnek kellett beállnia a helyére.

A másik oldalon azonban szintén kihagyott a védelem, így egyenlített a Manchester City: egy ellentámadást követően a hazaiakat erősítő Kamil Zayatte hozta kihagyhatatlan helyzetbe Stephen Irelandet, akinek csak annyi dolga volt, hogy az üres kapuba helyezzen. Sőt a középpályás még a szünet előtt vezetéshez is juttatta együttesét! A csapatkapitányi karszalagot ideiglenesen birtokló Robinho passzával Javier Garrido lódult meg a bal szélen, majd a tizenhatos határán álldogáló Irelandhez gurított, aki jobbal szépen a kapuba lőtt.

Jó ideig úgy tűnt, a vendégek ezúttal bezsebelhetik a három pontot, ám egy korábbi játékosuknak köszönhetően végül döntetlennel zárult a találkozó. A kevés játéklehetőség miatt Hullba szerződő Geovanni szabadrúgása megpattant Vincent Kompanyn, és az ellenkező irányba mozduló Schmeichel nem tudta hárítani a lövést.

A 12. helyen szerénykedő manchesteriek négymeccses nyeretlenségi sorozaton vannak túl a bajnokságban, s csak egy pont választja el őket a kiesőzónától – nem tudni, hogy a klubot augusztus végén felvásárló Abu Dhabi United Group vezetőinek mikor fogy el a türelme. A Robinhót megszerző multimilliárdos arab befektetők télen is szeretnének sztárokat szerződtetni, miközben Mark Hughes menedzser inkább a tudatos csapatépítést részesítené előnyben, és ennek szellemében igazolna hat új játékost januárban. A walesi menedzser kiszemeltjei közé tartozik Wayne Bridge (Chelsea), Roque Santa Cruz (Blackburn) és Lassana Diarra (Portsmouth), kérdés, hogy a szakembernek lesz-e lehetősége felügyelni az új szerzeményeket, vagy a tulajdonosok másik edzővel akarják elérni a jelenleg távolinak tetsző célt, a Bajnokok Ligájába kerülést.

Legfrissebb hírek

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
31 perce

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
31 perce

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
31 perce

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
47 perce

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 órája

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
1 órája

„Sok játékszituációban látszott, hogy a CFR a jobb csapat” – román sajtóvisszhang

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik