Bravúros lépések

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.11.17. 00:52
Címkék

Ismét remek napot zárt a ma gyar küldöttség a drezdai sakkolimpián. A férfiaknál az első fordulóban elért kissé kínos 2:2 Irán ellen már a múlté, azóta a csapat megállíthatatlannak tűnik. A vasárnapi negyedik játéknapon Romániával szemben is meggyőző teljesítményt nyújtottak a mieink.

A sötéttel játszó Lékó Péter a manapság divatosnak számító Marshall-védelemmel a spanyol megnyitásban gond nélkül szállította a remit Liviu-Dieter Nisipeanu ellen. Berkes Ferenc ellenfele mindenáron győzelemre játszott. Mircea Parligras azonban túl sokat kockáztatott, a magyar címvédő pedig remek taktikai manőverekkel megszerezte a pontot. Almási Zoltán is remekül alkalmazta kedvenc Berlini védelmét, sikere a csapatgyőzelmet jelentette.

Már csak Polgár Judit volt hátra, aki ellentmondást nem tűrve rohamozta Andrei Istratescut. A román szívósan védekezett, ráadásul a női világelső sem játszott hibátlanul, így döntetlen lett a parti, de 3:1-es sikerrel ért véget a találkozó.

A hölgyek számára Grúzia az első igazi erőpróbát jelentette. Az ellenfél az egykori legendás világbajnokkal, Maja Csiburdanidzével esélyesebbnek számított, ám a mieink bizonyították, nem véletlenül vezették a mezőnyt a forduló előtt. Rudolf Anna ugyan veszített – ez volt az egész magyar csapat első veresége Drezdában –, ám Vajda Szidónia sötéttel (!) nyert, a másik két parti pedig döntetlennel zárult, így a vége: bravúros 2:2.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
24 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
27 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
36 perce

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
52 perce

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
55 perce

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
1 órája

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
1 órája

Tíz gól esett a Barcelona szöuli meccsén

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik