Magyar– magyar csúcs

S. J., SZ. GY.S. J., SZ. GY.
Vágólapra másolva!
2008.11.16. 00:37
Címkék

Fortuna összehozta az európai kupaporondon a Dunaferr SE-t és a PLER-t. A tét a 16 közé jutás a férfi EHF-kupában, és az első csatát vasárnap, a Népfürdő utcában rendezik. A két csapat két héttel korábbi bajnokiján Dunaújvárosban 24–22-re nyert a vendéglátó gárda, amely esélyesebbnek látszik, hiszen a táblázaton is megelőzi a Tromost. Ezt persze más szemüvegen át nézi Nagy Károly, a pestszentlőrinciek mestere, aki elmondta, csapatának otthon annak ellenére is győznie kell, hogy két sérültjét, Harsányi Gergelyt és Korsós Ádámot nélkülözi. Kolics János, a Dunaferr mestere önkritikusan beszélt. „Az utóbbi időben nem a várakozásoknak megfelelően szerepeltünk – ismerte el. – Sérült játékosaink hiányát leszámítva is alulteljesítettünk. Még szerencse, hogy a végjátékokban többnyire összeszedték magukat a fiúk, ám a debreceni meccsünkről sajnos ezt sem mondhatom el. Tisztább fejjel, görcs nélkül kell nekivágnunk ennek a párharcnak. A lőrinciekkel legutóbb hazai pályán is meggyűlt a bajunk, s ez bizonyára erőt ad nekik. Ennek ellenére idegenben is van esélyünk.” A Dunaújvárosból hiányozni fog a kapitány Rosta Miklós (gerincoperáció) és Bakos Dávid (a vállát már meg is műtötte dr. Balogh Péter keretorvos). Nagy Kornél felépült a térdsérüléséből, de még csak epizódszerepet kaphat. Sokat vár a csapat a horvát válogatott Marko Bagarictól, aki veszprémi kölcsönjátékos.

Legfrissebb hírek

Wimbledoni győztessel vált teljessé a női tenisz-vb mezőnye

Tenisz
9 perce

Tekvandó-vb: Patakfalvy Luca a 32 között búcsúzott

Egyéb egyéni
32 perce

Los Angelesben ütötte ki a Chargers a Minnesotát – videók

Amerikai sportok
34 perce

Varga Barnabás: A kihagyott tizenegyes csak extra motivációt adott

Európa-liga
37 perce

„Ilyen nincs, és mégis van” – Egerszegi Krisztinát csodáljuk a legjobban

Úszás
38 perce

Szavazás: eldőlt, hogy kié a magyar olimpiatörténet legemlékezetesebb diadala

Úszás
40 perce

Férfi kézi: a Szeged szerződést hosszabbított Michael Apelgren vezetőedzővel

Kézilabda
51 perce

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
1 órája
Ezek is érdekelhetik