Nem így tervezték

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.11.14. 12:48
Címkék

Megszokhattuk, hogy a sakkolimpiák első fordulóiban „agyon kell verni” a soros ellenfelet. A szabályváltozásoknak köszönhetően Drezdában már nem a táblapont, hanem a csapatsiker számít elsősorban, lényeg tehát a győzelem, az arány másodlagos.

A csütörtöki első körben a magyar férfiegyüttes Iránnal mérkőzött. Sima meccsnek ígérkezett, a Pintér József vezette csapat mind a négy táblán esélyesebbnek számított még úgy is, hogy Lékó Péter nem játszott. Ehhez képest sorra születtek a remik.

Balogh Csaba világossal osztozott meg a ponton ellenfelével. Ezt még el lehet fogadni, ám Polgár Judit döntetlenjét már aligha. A női világelső sokkal előnyösebb állásban néhány meggondolatlan lépéssel felhozta riválisát, aki kihasználva a hirtelen támadt lehetőséget megmentette a partit.

Almási Zoltán sötéttel mindent megpróbált, ám partnere borzasztóan ügyelt a biztonságra. Nem volt mit tenni, maradt a döntetlen. Berkes Ferenc két gyalogot is áldozott a kezdeményezés megszerzéséért, ám hiába tett szert nagyszerű állásra, az ellenfél itt is kicsúszott a szorításból. A végeredmény 2:2, ez csupán egy csapatpontot ér.

Ellenben a hölgyek brillíroztak Kazahsztánnal szemben. A vietnami származású Hoang Thanh Trang, a kétszeres olimpiai bajnok Mádl Ildikó és az idei magyar bajnok Rudolf Anna is nyert, és csak Schneider Veronika remizett. A nők tehát a papírformának megfelelően kiütéssel szerezték meg a két pontot.

Folytatás pénteken.

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
14 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
16 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
26 perce

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
41 perce

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
45 perce

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
51 perce

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
1 órája

Tíz gól esett a Barcelona szöuli meccsén

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik