Éremesélyes férfiak

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.11.13. 01:29
Címkék
Délután három órakor indulnak az órák a drezdai Kongresszusi Palotában, ahol a sakkozás történetének legnagyobb olimpiáját rendezik a következő két hétben. A nyílt versenyre öszszesen 154 csapat nevezett!

Pintér Józsefnek, a férfiegyüttes kapitányának hálás feladat a Lékó Péter, Polgár Judit, Almási Zoltán, Balogh Csaba, Berkes Ferenc alkotta csapat vezetése, mert jelen pillanatban nem létezik ennél jobb felállás. Ugyanakkor arra is számíthat, hogy egyszer-egyszer konfliktusba keveredhet a csapattagokkal.

„Jogosult vagyok arra, hogy beleszóljak a partik sorsába, így olyan döntést is hozhatok, amely esetleg nem tetszik majd a játékosoknak – mondta Pintér. – Ha mondjuk a csapatsikerhez már csak egy döntetlen kell, akkor utasíthatom például Almási Zolit, hogy adja remire a partiját, még ha sokkal jobban is áll. Szóval felkészültem rá, hogy nem fognak mindig szeretni.”

Pintér József a 2006-os torinói olimpia után másodszor dirigálhatja a válogatottat. A csapat ászai nem biztos, hogy a legjobb formában ülnek majd asztalhoz. Lékó Péter néhány hete még Vlagyimir Kramnyikot segítette szekundánsként a Viswanathan Anand elleni vb-döntőn, ez alaposan igénybe vette.

„A döntő idején napi három órát aludtam, és azt is csak délután, a partik alatt – mondta Lékó. – Miután hazajöttem, megpróbáltam kizárólag pihenni és sportolni, de sajnos nem bírtam megállni, hogy rá ne pillantsak a táblára. Ez nem biztos, hogy jót tett. Hogy milyenek az esélyeink? A negyedikként kiemelt azeriek például lenéznek minket, és ez jó. Ha összesorsolnak minket, főhet majd a fejük.”

Polgár Judit múlt szombaton utolsó lett a villám-világbajnokságon, még szerencse, hogy az olimpián sokkal több idő jut a gondolkodásra. A világ legjobb női játékosának azonban anyai teendői is akadnak.

„Olivér és Hanna egyre több törődést igényel, és ezt a felkészülésre szánt időből kell elvennem. Egyre nehezebb a sakkal foglalkozni. Az utóbbi hónapokban azért megpróbáltam rendesen edzeni” – árulta el Polgár.

A nyolcadikként rangsorolt hölgyek sokkal nehezebb verseny elé néznek. Az éltáblás Hoang Thanh Trang és a már kétszeres győztes Mádl Ildikó nélkül aligha lenne esély még a tíz közé kerülésre sem, de azért így is kiélezett harcok várnak Horváth József csapatára. Vajda Szidóniának, a magyar bajnoki címvédő Rudolf Annának, valamint Schneider Veronikának kiemelkedőt kell nyújtania.

Legfrissebb hírek

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
10 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
17 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
25 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
50 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
52 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
1 órája

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik