Tíz év hűség után is eltanácsolva!

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.11.05. 00:46
Címkék
Horváth Levente alapembere volt a tavaly bajnoki címet szerző MTK Budapestnek, mi több, a mostani bajnoki esztendő első két fordulójában is ott volt a kék-fehérek kezdő tizenegyében. Azóta – noha nem sérült – a meggyengült, pillanatnyilag kilencedik helyezett címvédő keretébe sem tud bekerülni.

Horváth Levente neve hetek óta hiányzik az MTK Budapest összeállításából, sőt még a kispadra sem tud odakerülni a 26 esztendős védő. Ez azért furcsa, mert sérülés nem akadályozza a pályára lépésben, ráadásul a labdarúgó alapembere volt a bajnoki címet szerző Hungária körúti együttesnek. Aki azt gondolja, formahanyatlás miatt került az oldalvonalon kívülre, téved. Horváth Levente éppúgy kilencven percen keresztül a pályán volt a kaposvári idénynyitón, mint az azt követő Honvéd elleni bajnoki meccsen (a Nemzeti Sport kritikája szerint „...bejátszotta a pálya jobb oldalát, amikor fellépett a hazai akciókhoz, veszélyesebb volt az MTK futballja”), ráadásul a török Fenerbahce elleni BL-selejtezőt sem hagyta ki. Aztán sokak meglepetésére Bori Gáborhoz és Pollák Zoltánhoz hasonlóan nem került be a kék-fehérek Vasas elleni keretébe, igaz, társaival ellentétben, ő állítólag sérülés miatt...

„Tényleg sérült voltam a harmadik fordulóban, azonban azt hiszem, ha rendben vagyok, akkor sem kapok játéklehetőséget – mondta Horváth Levente. – Hogy miért gondolom ezt? Azért, mert Bori Gábor és Pollák Zoli is csak a lelátóról nézhette a mérkőzést... Tudni kell, hogy a vezetők azt szerették volna, ha meghosszabbítom a kétezer-kilenc nyarán lejáró szerződésemet, én viszont nem hajlottam erre. Lassan tíz éve vagyok a klub alkalmazottja, úgy érzem, megérett az idő a váltásra. Noha a sérülésemből néhány nap alatt felépültem, azóta nem gyakorolhatok a csapattal, csak különedzéseken vehetek részt. Azt vágják a fejemhez, hogy az MTK milyen sokat adott nekem, mennyi mindent köszönhetek a klubnak, és ezért cserébe a nyáron ingyen igazolok el...”

Horváth Levente helyzete volt már irigylésre méltóbb, és aligha járunk mesze az igazságtól, ha azt mondjuk, tett annyit az MTK-ért, hogy ne ilyen bánásmódban részesüljön. Azzal nincs baj, hogy a Hidegkutistadionban a fiatalokra esküsznek, hogy egyre fiatalabb játékosoknak adnak lehetőséget, de méltó búcsút érdemelnének azok is, akiknek az a „bűnük”, hogy a húszas éveik közepén járnak... A labdarúgó nem titkolja, szíve szerint már a télen távozna, és alig várja, hogy újra meccsszerelést húzhasson magára. A kérdésre pedig, hogy mi lenne, ha a szakmai stáb esetleg újra számítana rá, azt felelte: „Örömmel játszanék. Kivéve akkor, ha ennek szerződéshoszszabbítás lenne az ára.”

Legfrissebb hírek

Utána az özönvíz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
30 perce

Hetvenéves Michel Platini: klasszis támadóból szenvedélyes borász

Minden más foci
32 perce

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
7 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
8 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
8 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik