Kulcsár nélkül

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.11.05. 00:46
Címkék

Már a nyár elején, az öttusa magyar bajnokság előtt látszott, pénzügyi okokból veszélybe került a szakmai munka a sportág legerősebb magyarországi klubjánál, az Alba Volán-Bericapnál. A Jakab Endre Lovardát – követve az egyre gyakoribb magyarországi eseteket – eladták, a szakosztály-igazgatóként és edzőként tevékenykedő Kulcsár Antal pedig kijelentette, a szakma rovására nem köt alkut senkivel. A 2004-es olimpiai bajnok Vörös Zsuzsanna, a 2007-es világbajnok Horváth Viktor és a 2008-as váltóvilágbajnok Gyenesei Leila – vagyis három pekingi olimpikon – edzője most látta elérkezettnek az időt arra, hogy felhagyjon a munkával – a sikertelen pekingi szereplés után úgy véli, tarthatatlanná vált a helyzet, félő, hogy nyolc alkalmazottól el kell köszönni a jövőben. Mint klubja honlapján nyilatkozta, Budapesten eddig sem volt számára baráti a helyzet, de Székesfehérvár olyan hátországot jelentett, amely erőt adott eddigi, 31 éves munkájához. A szakember úgy tervezi, egy évet pihen, az viszont mégis elképzelhető – derült ki az MTI-nek elmondott szavaiból –, hogy pályázik a női szövetségi kapitányi pozícióra, amelyet eddig is ő töltött be.

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
19 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
48 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
52 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

Kós Hubert döntőt úszik 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik