Anand ismét bajnok

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.10.30. 23:23
Címkék
Viswanathan Anand úgy készülhetett a 11. játszmára Vlagyimir Kramnyik ellen a bonni sakkvilágbajnoki páros mérkőzésen, hogy döntetlen esetén megtartja címét, mivel a hat és fél pontig tartó versenyben 6:4-re vezetett.

Anand már az előző partiban is véget vethetett volna a történetnek, de akkor az orosz nagymester vezette a világos bábukat. Kramnyik nyert, amivel kétpontosra csökkentette hátrányát.

A szerdai találkozón viszont az indiai tehette meg az első lépést. Kramnyik logikusan valamivel hátrányosabb védelmet választott, hiszen a jól bejárt utakon Anand nagyobb eséllyel érhette volna el a remit. Ezzel együtt az orosz klasszis csak rivális hibájában bízhatott.

Ám Anand, bár nem játszott a legpontosabban, arra ügyelt, hogy mindvégig kontrollálja a meccset. Semmi lehetőséget sem adott ellenfelének, és a 24. lépés után nyilvánvalóvá vált, hogy világos csak iszonyú elnézés esetén veszíthet. Ezt maga Kramnyik is belátta, és döntetlent ajánlott, amit Anand természetesen azonnal elfogadott.

A végeredmény így 6.5:4.5, a csütörtökön esedékes 12. partit a szokásoknak megfelelően nem játsszák le. Anand tehát világbajnokként érkezhet hazánkba, az Aquaprofit Nagykanizsához, amelynek első tábláján szerepel a magyar csapatbajnokságban. Túl sokáig azonban nem pihenhet a babérjain, hiszen a szabályzat szerint jövőre meg kell védenie címét. A leendő ellenfél a bolgár Veszelin Topalov és az amerikai Gata Kamsky páros mérkőzésének győztese lesz.

Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
14 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
16 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
26 perce

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
41 perce

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
45 perce

„A fontosabb helyzetekből ezúttal én jöttem ki jobban” – Marozsán Fábián a bravúros torontói győzelme után

Tenisz
51 perce

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
1 órája

Tíz gól esett a Barcelona szöuli meccsén

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik