Sisa Tibor csalódása

D. L.D. L.
Vágólapra másolva!
2008.10.28. 23:29
Címkék

Az Újpest elleni, hazai döntetlent követően a DVTK azzal az elképzeléssel utazott Siófokra, hogy három ponttal tér haza. Az eredmény (1–4) ismert, ilyen súlyos vereségre még a pesszimistábbak sem számítottak. Természetesen többet várt Sisa Tibor vezetőedző is, akinek ez volt a második mérkőzése a diósgyőri kispadon. „Természetesen szeretnénk gyarapítani pontjaink számát, de látni kell, hogy a bajnoki táblázat elején állókkal találkozunk – mondta Sisa Tibor a kudarc után három nappal. – Az utóbbi két mérkőzésen két arcunkat mutattuk meg, ez olyan együttessel előfordulhat, amely stabilizálni szeretné első osztályú tagságát. Diósgyőrben a stabilitás a legfontosabb. Azt azonban lemérhetem, a labdarúgók hogyan hajtják végre a kapott feladatokat.” A vezetőedző a hét elején értékelte játékosaival a Balaton-parti összecsapást. Elmondta, hol követtek el helyezkedési, illetve más hibákat a labdarúgók. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is úgy tűnik, a védelem az együttes legsebezhetőbb pontja. A 12 találkozón kapott 25 gól sem dicséri a hátsó alakzat tagjait. Azt sem lehet szem elől téveszteni, hogy a DVTK egészen más felfogásban játszik idegenben, mint hazai pályán. Saját stadionjában a szurkolótábora valósággal belehajszolja a csapatot a hajtós, rohanós, megalkuvást nem tűrő játékba, miközben idegenben a bátortalanság, a kishitűség jellemzi produkcióját. „Az Újpest elleni találkozón azt láttam, értik a játékosok, mit szeretnék, ellenben Siófokon kicsit elbizonytalanodtam...” – mondta Sisa Tibor, akire roppant nehéz feladat vár Diósgyőrött.

Legfrissebb hírek

Tiago Goncalves bizonyítaná a liláknak, hogy megérte őt pénzért szerződtetni; Mbappé és Yamal külön csatáját hozhatja az idény első el Clásicója

E-újság
5 órája

Futballgála – Somogyi Zsolt jegyzete

Spanyol labdarúgás
6 órája

Kézilabda-forradalom – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Real Madrid–FC Barcelona, Mexikói GP

Minden más foci
6 órája

Ötödik lett a Tuxera Aquaprofit Nagykanizsai Sakk Klub a klubcsapatok Európa-kupáján

Egyéb egyéni
6 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól és kilenc gólpassz Norvégiában

Kézilabda
6 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
6 órája

Darts Eb: Wade legyőzte Littlert, Humphries marad a világelső

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik