Kevés volt a dühöngés

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.10.26. 00:46
Címkék
A várakozásokat jócskán alulmúló bajnoki teljesítmény, következésképpen két nem éppen „bebetonozott” edzői szék és sérültek egész sora mindkét oldalon – ez adta meg az alaphangot a szombat esti Juventus–Torino városi derbire. Hiába a Toro erőszakos játéka, a három pontot a határozottabb Juve szerezte meg.

„Azt szeretném, hogy a Toro dühöngő bikaként, megfelelő hozzáállással és nagyszerű játékkal lépjen pályára” – fogalmazott Urbano Cairo, a Torino elnöke a Juventus elleni városi rangadó előtt, s mondandóját minden bizonnyal megismételte az öltözőben is. A gránátvörösök ugyanis az első félidő közepén éppen az elöljáró várakozásai szerint, „dühöngő bikaként” válaszoltak a nyilvánvaló mezőnyfölényben futballozó „zebrák” rohamaira: Ignazio Abate és Aimo Diana például Alex Del Pierónak és Pavel Nedvednek lépett oda igen keményen. (Utóbbi esetében percekig kérdéses volt, hogy visszatérhet-e.)

A házigazdák ettől függetlenül töretlen kedvvel rohamoztak – a bajnoki elvárásokat jócskán alulmúló „öreg hölgynek” még úgy is csak a három pont megszerzése lehetett a célja a torinói derbin, hogy sérülés miatt nyolc alapemberét is nélkülöznie kellett ezen az estén. Számításait tehát nem annyira a szabálytalanságok, mint a szintén egészségi problémák miatt hiányzó Matteo Serenit helyettesítő Alex Calderoni húzta keresztül; a 32 éves kapus az első félidőben Marco Marchionni két egymást követő kísérletét is magabiztosan hárította, és esélyt sem adott Del Pierónak, hogy szabadrúgásból betaláljon (a hétközi BL-fordulóban Iker Casillasnak sem sikerült). A második félidő elején viszont már ő is kevés volt, a kilenc forduló alatt immár öt gólt – sőt öt vezető gólt – szerző Amauri bal oldali egyéni akciójával szemben Calderoni is tehetetlennek bizonyult.

Bár a Toro ezt követően több veszélyes akcióval is jelezte, nem csak agresszív jelenetekkel tudja magára vonni a figyelmet, a Mohamed Sissoko vezényletével végig határozottabb Juve gond nélkül őrizte az eredményt, s gyűjtötte be a három pontot.

Sőt lehet, hogy egyúttal Gianni De Biasi sorsát is megpecsételte: olasz lapértesülések szerint a „vendégek” trénere számára a Derby della Mole tétje nem kevesebb volt, mint a folytatás. Sok jóra mindenesetre nem számíthat…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik