Feszült presztízsmeccs

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2008.10.26. 00:46
Címkék
A két szomszéd csapat csatája egy gólt hozott, a DAC balszerencséjére azonban nem adta meg a játékvezető. Maradt a gól nélküli döntetlen, ami igazából egyik félnek sem jó.

Győr és Gyirmót. Mintegy három kilométer választja el a két települést, de közigazgatásilag összetartoznak.

Győr egyik legnagyobb kerülete Nádorváros, amelynek focicsapata a DAC – a nagy iparváros patinás, nagy múltú egyesülete, a Dunántúli Atlétikai Club 1912-ben alakult. A Gyirmót rövidebb múltra tekint vissza: egy sportszerető vállalkozó, Horváth Ferenc által alapított cég támogatásával jött létre a labdarúgócsapat, amely egyre izmosodik, fejlődik, jelenleg az NB II Nyugati csoportjának táblázatának éllovasa, és NB I-es álmokat szövöget. A DAC ugyanakkor a táblázat végén várja sorsának jobbra fordulását.

A két csapat szombaton találkozott egymással, nem csoda tehát, hogy az esemény tűzbe is hozta a két tábor tagjait, s mindketten fogadkoztak rendesen.

„Nekünk nyernünk kell!” – alakították ki egyértelmű véleményüket a gyirmótiak.

„Mi az életünkért harcolunk!” – replikáztak a nádorvárosiak, akik legutóbb a hatodik fordulóban győztek, szeptember 14én éppen az ETO második csapatával szemben szerezték meg a három pontot.

A szombati találkozó jelentős részében csak küzdöttek, sőt küszködtek a csapatok, a játék enyhén szólva is bőven hagyott kivánnivalót maga után. Érdekesség, hogy a listavezető játékában fedeztük fel a nagyobb óvatosságot, a DAC-ot inkább az eltökéltség, a kockázatvállalás jellemezte. Az események a második játékrészre és főleg a találkozó hajrájára összpontosultak. Előbb egy közeli fejest tornázott ki hatalmas bravúrral Boros Tamás, majd a 86. percben már tombolt a nádorvárosi tábor, ölelkezett a győri kispad, mikor Ludánszki István lábáról a vendégek kapujába került a labda. Király Gergő játékvezető is középre mutatott, amikor észrevette, hogy Janitz Gergő asszisztens zászlója a magasba lendül, és jelezte, hogy az akciót lesállás előzte meg – így a gólt érvénytelenítette.

Parázs hangulatban fejeződött be a találkozó, amelynek végén aztán mindkét tábor tagjai kezet fogtak egymással, hiszen a barátság továbbra is megmarad.

Legfrissebb hírek

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
19 perce

Atlétikai vb: Böndör Márton nem jutott be a rúdugrás döntőjébe

Atlétika
50 perce

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
1 órája

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágárbi vb-n

Birkózás
1 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
1 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
2 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik