Éljen Rákosi!

Most már nyugodtan megmondhatja, hiszen csaknem húsz éve összepakoltak, és végre itthagytak minket az oroszok: volt-e olyan szovjetek elleni válogatott meccs, amely előtt a politikai vezetők finoman vagy erélyesen arra kérték a játékosokat, hogy nem ne szakadjanak meg a pályán?Most már nyugodtan megmondhatja, hiszen csaknem húsz éve összepakoltak, és végre itthagytak minket az oroszok: volt-e olyan szovjetek elleni válogatott meccs, amely előtt a politikai vezetők finoman vagy erélyesen arra kérték a játékosokat, hogy nem ne szakadjanak meg a pályán?

Felejtsék már el ezt a hülyeséget! – horkant fel Rákosi Gyula. – Bennünket az ötvenes vagy a hatvanas években sem érdekelt a politika, futballisták voltunk, és mindig mindenhol győzni akartunk, különösen a szovjetek ellen. Egyszer sem jött be az öltözőnkbe Kádár János vagy bármelyik pártvezér, hogy befolyásoljon bennünket. Hiába is tették volna! Sőt az 1968-as Európa-bajnoki selejtező előtt, amelyet itthon kettő nullára megnyertünk, Moszkvában három nullára elveszítettünk, még dupla prémiumot is felajánlottak csak azért, hogy továbbjussunk.

Annyit futott, hogy kiakadt volna a műszer

Akkor nem ezért rontott el kihagyhatatlan ziccert 1966. július 23-án Sunderlandben, a világbajnoki negyeddöntőben?

Hányszor és hányszor a fejemhez vágták ezt az évek során! Hogy én direkt nem rúgtam be a labdát Lev Jasin kapujába… Arról viszont senki sem beszél, hogy Gelei József és a védelem elkerülhető gólokat kapott. Tény, zicceremnél a beadás után elment a talpam alatt a labda, de aztán utánaszaladtam, középre íveltem, és ha Mészöly Kálmán nem mellre akarja venni a labdát, hanem mondjuk kapura fejel, biztosan gól lesz belőle. Kikaptunk kettő-egyre. Több volt abban a válogatottban.

Miért nem tudta a magyar válogatott átlépni saját árnyékát? Hiába mondták az 1962-es chilei és az 1966-os angliai vb-n szereplő nemzeti csapatra, hogy az aranyra is esélye van.

Chilében azért nem nyertünk a csehszlovákok elleni sorsdöntő meccsen, mert a biztos továbbjutás tudatában az azt megelőző argentinok elleni találkozón Baróti Lajos néhány kulcsjátékost pihentetett. Valóban bombaerős csapat volt az, a Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi csatársor minden idők legerősebb csatársorát alkotta.

Mondták ezt a Bene, Varga, Albert, Farkas, Rákosi ötösre is.

Óriási megtiszteltetés számomra, amikor ezt hallom. Ha akkoriban lett volna valamilyen csodamasina, amely számolja az általam lefutott kilométereket, talán kiakad a műszer. Kirobbanó formában voltam, rengeteget dolgoztam az edzéseken, végighajtottam a meccseket. Tudtam, ez az egy lehetőségem van arra, hogy játszhassak, s hogy megszerettessem magam a szurkolókkal. Én nem voltam virtuóz, mint Albert Flórián, Varga Zoltán, Göröcs János vagy Farkas János, nekem a munka jelentett mindent.

Nem a sikerük, hanem a valuta volt a fontos

A neve miatt sokat szidták vagy gúnyolták?

Nagyon sokszor eszembe jutott, hogy az egykori pártvezér, Rákosi Mátyás miért éppen a Rákosi nevet vette fel, tudniillik őt nem így hívták, hanem Rosenfeldnek. Aztán megbékéltem a helyzettel, rengetegszer hallottam a lelátóról, hogy éljen Rákosi, vagy azt, hogy gyerünk, Matyi.

Sohasem akarták beszervezni ügynöknek?

Ne vicceljen, ezzel a névvel?

Bántja, felkavarja, amikor mostanában kiderül valakiről a besúgómúltja?

Olykor sírhatnékom támad tőle. Ha hallom valakiről, akivel addig jó kapcsolatban voltam, akkor az illető számomra meghalt. Persze nem szabad senki fölött pálcát törni. Hány és hány, vidékről a fővárosba kerülő, kiszolgáltatott helyzetbe lévő futballistát zsarolt meg a pártvezetőség, s olyankor nem lehetett könnyű nemet mondani.

Elégedett azzal, amit elért?

Tökéletesen. Talán csak az olimpiai aranyérem hiányzik. De ehelyett 1965-ben tagja lehettem az egyetlen, európai kupát nyerő magyar csapatnak, a Fradinak. Igaz, az is érdekes sztori, hogy nekünk miért kellett egy meccset vívnunk idegenben, Torinóban a Juventus ellen. Amikor bekerültünk a fináléba, az állami sportvezetőség eldöntötte, hogy fogytán a valuta, ezért mi csak szépen játsszunk Olaszországban, azért majd fizetnek az államkasszába. Magyarán beáldozták kemény valutáért a mi kupagyőzelmünket. Mindenkit megleptünk, hogy Fenyvesi Máté góljával mi nyertünk a Juventusszal szemben.

A tanácsaira manapság nem tartanak igényt

Az idősebb generáció tagjai a mai napig emlegetik az 1968-as, kettő-egyre végződő Fradi– Vasas meccset, amelyen Varga László, a Vasas kapusa akkora lyukat rúgott, hogy majdnem lerepült a futballcsukája. Branikovits László pedig gyakorlatilag a hálóig sétált a labdával, bajnoki címhez segítve a Fradit. Mindeközben az Újpest több mint száz gólt lőtt...

Az a meccs élénken él mindannyiunkban. Nem olyan régen összefutottam Dunai Antival, gratuláltam a százkét gólhoz, s persze megjegyeztem, hogy nekik még így sem sikerült aranyérmet nyerniük. Azt hittem, rám borítja az asztalt ennyi év után is.

Ami az ön karrierje kapcsán furcsa, hogy később edzőként még három évet sem töltött a Ferencvárosnál. Miért?

Azért, mert Hargitai Károly elvtárs, az akkori elnök csak hitegetett, és becsapott. Hiába szereztünk előbb ezüst-, majd bronzérmet a csapattal, az elnök elvtárs ígéretéhez híven nem hosszabbította meg a szerződésemet. Behívott a kis irodájába, azt mondta Szűcs Lajosnak, hogy keres neki valamilyen utánpótláscsapatot, tőlem pedig egyszerűen elköszönt. Nem ezt érdemeltem.

A Ferencváros most is számít a szolgálataira. Pontosan milyen beosztásban is van?

Erre most mit mondjak? Magam sem tudom. Minden hónapban kapok hetvenezer forintot a Fraditól, bemegyek a székházba és Albert Flórián irodájába – ott van még Szűcs Lajos, hárman elvagyunk. Hol az edzést nézzük, hol az utánpótláscsapatok meccsét, egyébként a kutya sem kíváncsi ránk. Pedig lenne véleményünk, mert sok mindennel nem értünk egyet. Igencsak rendszertelen élet zajlik az Üllői úton. Még az is előfordult, hogy idős törzsszurkolóinkat is kitiltották az edzésekről.

Ez már a profi világ…

Ezt nevezi maga profizmusnak? Nincs heti terv, minden esetleges, ha ki van írva, hogy tréning tízkor az Üllői úton, akkor tuti, hogy a Népligetben zajlik a gyakorlás. De nem ez a legnagyobb baj, a mostani csapat minden idők leggyengébb Ferencvárosa.

Hallom, hogy a télen az angolok is meg akarják erősíteni a gárdát.

Kérdem én, miért nem a nyáron tették ezt? Lipcsei Péteren kívül nincs egyéniség vagy példakép a mostani gárdában. Ha feljutunk, az csak azért lesz, mert nincs egyetlen jelentős riválisunk sem, amely az NB I-re vágyna.

Nem hisz az angolokban?

Én már azon is gondolkodom, hogy valóban angolok irányítják-e a Ferencvárost. Nem csodálkoznék rajta, ha az esetlegesen felépítendő új stadion mellett pláza vagy valami hasonló épülne. Félek, hogy itt a terület és nem a Fradi a fontos.

Ettől persze még ott vagyok minden meccsen, játsszanak a fiúk zöld-fehérben vagy narancssárgában...