Már futni is megtanult

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.10.20. 03:23
Címkék
Hatalmas gólt lőtt Sipos Norbert a kispesti kapuba, a Haladás így mindhárom pontot elvitte a Bozsik-stadionból. A főszereplő már tudja, butaság volt korábban Ronaldóhoz hasonlítania magát, és reméli, nem harminc mérkőzés után rúgja újabb gólját az élvonalban.

Még sohasem szerepelt oly kiválóan szombathelyi futballcsapat az élvonalban, mint most. A 11. forduló után dobogós helyen áll a Csertői Aurél vezette Haladás, annak köszönhetően, hogy a Bozsik-stadionban legyőzte a Bp. Honvédot (1–0). Noha gyenge színvonalú mérkőzést látott a publikum, Sipos Norbert gólját bizonyára nemcsak a szombathelyiek emlegetik majd. A Haladás balszélsője ritkán látható, tökéletesen kivitelezett mozdulattal a Simon Attilától kapott labdát bal külsővel, hatalmas erővel, védhetetlenül vágta 18 méterről Rabóczki Balázs kapujának bal felső sarkába.

A 27 éves labdarúgónak a szombati volt élete második élvonalbeli gólja. S ami még ennél is érdekesebb, az elsőt a Pécsi MFC játékosaként szerezte, szintén emlékezetes alakítás után: 2006. március 18-án látványos mozdulattal emelte a labdát az újpesti kapuba.

Sipos Norbert a későn érő futballisták közé tartozik. Noha tősgyökeres szombathelyi, mégis amolyan „csellengő” játékosnak könyvelték el. Nagy tehetségnek tartották, ennek megfelelően 18 évesen bemutatkozhatott a felnőttek között, az elmúlt kilenc esztendőben mégis csupán hatvan mérkőzést játszott az élvonalban, s megfordult Bükön, Celldömölkön, Pápán, Sopronban, Tatabányán, Nyíregyházán és Pécsen is.

Egy emlékezetes történet is fűződik a nevéhez. Szemtelenül fiatal volt még, amikor az egyik mérkőzés után szóváltásba keveredett játékostársával, aki megjegyezte: nem ártana, ha többet futna és védekezne. A tehetségesnek tartott ifjú azzal vágott vissza, hogy a brazil Ronaldo sem védekezik... A replikát meghallotta Vincze Géza vezetőedző, és a feleselőt két hétre száműzte a csapat öltözőjéből.

Ma már Sipos Norbert a Haladás egyik meghatározó labdarúgója: mint mondta, lehiggadt, nem tenne olyan megjegyzést, mint nyolc évvel ezelőtt.

„Elismerem, forrófejű voltam – fogalmazott a játékos. – Már tudom, hogy futás és védekezés nélkül nem lehet futballozni. Ezt jól megtanultam, előfordul, hogy nyolcvan métert rohanok egyhuzamban a bal oldalon.”

Noha balszélsőként játszik, csak két gólt rúgott az élvonalban.

„Mert az előkészítéshez értek igazán – folytatta. – Voltak helyzeteim korábban is, de tökéletes befejezésre törekedtem, így általában a passzt választottam. Természetesen örülök a Honvédnak lőtt gólomnak, hiszen életemben ritkán adódott hasonló boldogság. Azért remélem, ezután már nem a hatvan meccs per kétgólos átlag jellemez.”

A Haladás újonc létére egyik üde színfoltja a magyar bajnokságnak. Csertői Aurél ugyanis szakított a korábban alkalmazott 4–4–2-es hadrenddel, inkább a támadófutballt, a 4–3–3-as felállást favorizálja. A taktika leginkább hazai pályán eredményes, de a Haladás a Honvéd (és korábban a REAC) legyőzésével bizonyította, idegenben is képes a sikerre.

„Leginkább a szervezettségnek, a csapategységnek köszönhetjük eddigi győzelmeinket – folytatta Sipos Norbert. – Természetesen sokat gyakoroljuk a szögletek, szabadrúgások utáni variációkat s a széleken vezetett támadásokat és a védekezést is. Mégis, leginkább abban különbözik a mai Haladás a korábbitól, hogy az új tulajdonosok érkeztével minőségi labdarúgók kerültek hozzánk. Kuttor Attila, Tóth Norbert, Molnár Balázs, Kenesei Krisztián bármelyik honi együttesben vezéregyéniségnek számítana. Mellettük játszunk mi, Szombathelyhez kötődő futballisták. Így együtt pedig jók vagyunk – sőt egyelőre nagyon jók.”

Legfrissebb hírek

Rodrygo a Manchester Citynek udvarol, az Arsenal is versenybe száll Ezéért – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
16 perce

Az ETO elleni meccs előtt távozott a Rapid Wien egyik legjobbja – hivatalos

Francia labdarúgás
34 perce

Ausztrál győztese lett az 50. salakmotoros Debrecen Nagydíjnak

Egyéb autó-motor
38 perce

Vízilabda: csoportelső az U18-as fiúválogatott a nagyváradi Eb-n

Utánpótlássport
44 perce

Kikapott a macedónoktól a kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
1 órája

„Budapesten mindig otthon érzem magam” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
1 órája

„Mindent megkaptam a kézilabdától” – Faluvégi Rudolf a visszavonulásáról

Kézilabda
1 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik