Lendvay visszatér

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.10.19. 02:02
Címkék

Tavaly török csapat jelentette a PLER vesztét a KEKben: a 3. körben a Piyango kettős győzelmet ünnepelhetett a magyar együttes fölött, az idei 2. fordulóban viszont a mieinknek áll a zászló a dél-anatóliai Yenisehir ellen. Ragyogó második félidővel 35–29-es győzelmet harcolt ki Nagy Károly csapata az elmúlt hét végén, vagyis a szombati visszavágóra hatgólos előnnyel utazott el a Földközi-tenger partján fekvő Mersinbe, de nem gond nélkül a sok sérülés és eltiltás miatt. A Népfürdő utcában két gólt dobó, ám piros lapot kapó Forgács Gyula nem játszhat, a mezőnyjátékosok között alig maradt cseréje a szakvezetőnek – pályára léphet viszont leghíresebb kézilabdázója, Lendvay Péter. Nagy Károly csapata pénteken már Törökországban volt, s a tréner elmondta, van rá remény, hogy a sérüléséből felépülő irányító-átlövő egy félidőnyi játékot vállalhat, a továbbjutáshoz viszont az is kell, hogy a fiatalok mindannyian tudásuk legjavát nyújtsák. A még juniorkorú, de már felnőttválogatott kerettag Lékai Máté kilenc góljával a mezőny legeredményesebb játékosa lett az első meccsen, s bár elvileg azonos a posztja Lendvayéval, remekül kiegészíthetik egymást. Veszélyesebb lesz viszont a török gárda, mint a magyarországi meccsen, ahol – bár három ukrán légiósát bevetette – tartalékosan lépett pályára. Nagy Károly szerint ha a törökök kapusai ugyanúgy betliznek, mint a Népfürdő utcában, csapatának jó esélye lehet a továbbjutásra.

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
17 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
47 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
50 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

Kós Hubert döntőt úszik 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik