Nkufo, a győztes gólok mestere

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.10.17. 01:09
Címkék

„Évek óta rosszul írják a nevemet, pedig nem győzöm mondani, hogy a Nkufót aposztróf nélkül használom. Mégis azzal írják le. Ráadásul rosszul is ejtik. Én úgy szeretem, ha nem hallatszik az N, de valamiért mindig azzal kezdik.”

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy ha folytatja a gólgyártást, Blaise Nkufónak már nem sokáig kell így panaszkodnia a svájci lapoknak, és tudatosítania a világban: ő nem N’Kufo, hanem Nkufo. Sőt a legszívesebben Kufo lenne, de ha már valaki a neve elé biggyesztette az N betűt („Úgy állítólag afrikaiasabban hangzott” – mondja), kénytelen viselni. Ahogyan kénytelen a gólokat is termelni, ha szeretne részt venni élete első világversenyén. Az Eb-ről sérülés (vagy egyéb okok, melyeket sohasem tudunk meg) miatt lemaradt, de ha ott is lett volna, inkább a nép, mintsem a kapitány óhajára.

„Köbi Kuhn alatt ő volt a »nemszeretem« csatár – írta róla a Tagesanzeiger című lap. – Ottmar Hitzfeldhez viszont szoros bizalmi szálak fűzik, és minden svájciak legérzékenyebbikének ennél semmi sem fontosabb.” Kuhnnál előfordult, hogy öt évig nem játszott a Natiban (miközben a holland Twentében a 2003–2004-es szezontól kezdve rendre 12 bajnoki gól fölé jutott), viszont Hitzfeldnél még egyszer sem maradt ki a kezdőcsapatból. A gólszerzők közül is csak egyszer, az új kapitány bemutatkozó mérkőzésén (Ciprus, 4–1) hiányzott, viszont a vb-selejtezők egyike sem múlt el Nkufo-gól nélkül. Izrael (2–2; a 0–2-t jelentő gólt szerezte) és Luxemburg (1–2; átmeneti egyenlítést érő gól volt az övé) ellen még szinte semmit sem hoztak a konyhára a találatai, Lettország és Görögország 2–1es legyőzése során viszont Alexander Frei vezető gólja után rendre ő állította be a végeredményt. Rajta kívül csak a spanyol David Villa és a belga Wesley Sonck köszönt be hazája összes idei vb-selejtezőjén, igaz, ők ötször-ötször.

A svájci válogatott első színes bőrű labdarúgójának játéka ráadásul klubcsapata számára is létfontosságú. Jóllehet bajnokságbeli produkciója nem idézi az előző évad 22 gólos teljesítményét, az UEFA-kupában már egyszer betalált – a Rennes ellen 1–0-ra megnyert visszavágón, amellyel a csoportkörbe juttatta a Twentét. Ez csak újabb érv az egyik svájci lap által szerdán adományozott új becenevéhez: „A győztes gólok mestere”.

Legfrissebb hírek

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
36 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik