Jöhet a második esély

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.10.17. 01:09
Címkék
Rangadóval indul a bajnokság 11. fordulója, a negyedik helyezett Vasas vendége a közvetlenül mögötte álló Győri ETO lesz. Az angyalföldiek kapujában Borszéki Csaba jut játéklehetőséghez, aki az őszi idényben eddig csak egyszer, az MTK elleni 0–4 alkalmával védett…

Alapigazság a futballban: végy egy jó kapust... Tudják ezt a Vasasnál is, és mert az élvonal egyik legmegbízhatóbb kapuvédője, Németh Gábor a piros-kékek alkalmazásában áll, nincsenek tehát gondban Angyalföldön. De mi a helyzet, ha megsérül a poszt alapembere? A Vasasnál az ősszel egyszer fordult ez elő, akkor az együttes Borszéki Csabával a kapuban hazai pályán 4–0ra kikapott az MTK-tól. A vereséget hiba lenne kizárólag a 25 esztendős labdarúgó nyakába varrni, bár igaz: a négy gólból kettővel saját bevallása szerint sem tud elszámolni…

„Azon a meccsen valamenynyien csődöt mondtunk, az első és a harmadik gól például egyértelműen az én számlámra írható – idézte fel a harmadik fordulóban lejátszott találkozót Borszéki Csaba. – Van ilyen mérkőzés a legjobb csapatok és kapusok életében is, azonban fontos, hogy a történteken a lehető leghamarabb túltegyük magunkat. Kedden edzés után én vittem el ultrahangra a megsérülő Németh Gábort, s miután kiderült, hogy két és fél centis beszakadás van a vádlijában, sejtettem, hogy az ETO ellen pályára léphetek. Csakis az foglalkoztat, hogy újra lehetőséget kapok a bizonyításra, hibáznék, ha arra gondolnék, mennyire rosszul sikerült az MTK elleni párharc.”

Borszéki Csabát éppen az ETO trénere, Egervári Sándor hozta Vácról az angyalföldiekhez, mi több, a mesteredző állította kapuba először élvonalbeli mecscsen. Érdekes, hogy a Sopronnal szembeni bemutatkozást éppúgy Németh Gábor sérülése előzte meg, mint a mostani játéklehetőséget, ám reméli, az akkori 0–2-vel szemben ezúttal több sikerélményben lesz része. Hogy valóban így lesz-e, a győriek gólfelelősén, Bajzát Péteren múlik. A támadó kilenc találattal vezeti a góllövők versenyét, ám idegenben idáig csak Kaposváron talált a hálóba.

„Nagyon bízom abban, hogy végre idegenben is képesek leszünk olyan eredményes futballra, mint odahaza – mondta Bajzát Péter. – Hallottam arról, hogy az ellenfél kapusa, Németh Gábor megsérült, ám a helyette pályára lépő nyilván élni akar a lehetőséggel.”

Legfrissebb hírek

Damir Krznar: Harcosokat akarok látni a pályán; Boczkó Gábor szerint a jó vb-szerepléshez rendet kell rakni a fejekben

E-újság
7 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a klub-vb, meccset játszanak férfi pólósaink, döntők a kajak-kenu Eb-n

Birkózás
7 órája

Pénzgyár lehet a Lakersből – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
7 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
7 órája

Zubimendi egy lépésre az Arsenaltól, a Bournemouth ismét elutasította a PSG ajánlatát

Minden más foci
8 órája

Vízilabda: bronzéremért játszik a magyar férficsapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
8 órája

Hatperces rövidzárlat okozta a Chelsea vesztét Philadelphiában, a Flamengo az első nyolcaddöntős

Klub-vb
8 órája

Női kosár Eb: a csehek és a belgák újra nyertek, ott vannak a negyeddöntőben

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik