Ezek a boldog, szép napok

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2008.10.17. 01:09
Címkék

Torghelle Sándor megint gólt szerzett! – tudósít az FC Augsburg portálja Magyarország szerdai győzelméről. Amíg a nemzeti együttes legutóbbi két világbajnoki selejtezőjén fontos gólokat fejelt, klubjában hét bajnokin négyszer talált be.

Ezek a boldog, szép napok?

Ezek, bizony – felelte Torghelle Sándor, mielőtt csütörtök délután felült volna a Németországba induló gépre. – Örülök, hogy mostanában jól megy a játék, ennél csak az tesz boldogabbá, hogy öt nap alatt hat ponttal gazdagodtunk. Azt nem mondanám, hogy könnyedén, Máltán például az utolsó másodpercig izgalmas volt a meccs, de az a lényeg, hogy nyertünk, nem?

De. A kezdés előtt nem tartottak attól, hogy megismétlődik a két évvel ezelőtti csúfság?

Szóba került, ám csak addig, amíg meg nem állapodtunk abban, hogy többé nem fordulhat elő ilyesmi, és ezzel le is zártuk a témát. Lám, betartottuk a szavunkat.

Elsősorban az ön góljának köszönhetően.

Begyakorolt figura eredménye volt a találat. Erwin Koeman ugyanis azt kérte, hogy a szögleteket a hosszú oldalra rúgjuk át, Huszti Szabolcs ezt meg is tette, Juhász Roland tökéletesen fejelte vissza a labdát, nekem pedig csak a kapuba kellett stukkolnom.

A kapitány még az albánok elleni mérkőzés után jegyezte meg: Torghelle Sándor az első gólját szerezte a héten…

Erre mondom azt, hogy nem az edzésen kell muzsikálni. Hadd tegyem hozzá: megtisztelő, hogy Erwin Koeman – sokakkal ellentétben – hitt bennem, remélem, úgy véli, méltó voltam a bizalmára. A kritikusokról meg csak annyit: még egy tapaszt felragaszthatnak a szájukra.

Ha egyszer letépik…

Tudom, tudom, akkor megkapom a magamét. Ám ez most nem érdekel. Az sokkal inkább, hogy a tavaszi folytatás előtt a második helyen állunk a csoportban.

Mit gondol, ez reális?

Nem. Portugália, Svédország és Dánia erősebb nálunk. Gyűjtögessük csak szorgosan a pontokat, aztán majd egy év múlva meglátjuk, mire jutottunk. Különben is, még csak az út elején tartunk.

Legfrissebb hírek

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
28 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
41 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
1 órája

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik