Majd később harcolnak

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 23:33
Címkék
Kedden elkezdődött a 12 játszmásra tervezett férfi-világbajnoki döntő az indiai címvédő Viswanathan Anand és az orosz Vlagyimir Kramnyik között a németországi Bonnban.

A két klasszis a rajtot megelőző sajtótájékoztatón egybehangzóan jelentette ki, hogy már nagyon éhes a játékra. Szóba került Lékó Péter is, aki a páros mérkőzésen Kramnyikot segíti. Közreműködése azért érdekes, mert korábban Anand mellett szekundált, így fontos adatokkal szolgálhat az orosz nagymesternek. Ugyanakkor az elmondottakból kiderül, hogy ez a tényező nem befolyásolja a mérkőzést.

„Péter a Karpov elleni világbajnoki meccsen segített nekem, de az vagy tíz évvel ezelőtt történt. Számomra teljesen normális, hogy kapott egy ajánlatot Kramnyiktól, és elfogadta” – fejtette ki véleményét Anand.

„Boldoggá tesz, hogy Péter a csapatomat erősíti. Nehéz nála jobb társat találni. Először is, mert már van tapasztalata a páros mérkőzések terén, másodszor pedig rendkívül erős játékos, és emberileg is remekül megértjük egymást. A négy évvel ezelőtti vébén drámai körülmények közepette ellene védtem meg a címemet, de ez nem hatott ki kapcsolatunkra, továbbra is tiszteljük a másikat” – mondta Kramnyik.

A sorsolás szerint Kramnyik vezethette a világos bábukat az első összecsapáson. Egyik fél szurkolótáborának sem kellett agyonizgulnia magát. Anand gyalogot áldozott, cserébe viszont elegendő aktivitást és ellenjátékot kapott, így a parti végig a döntetlen közelében haladt. Alig két és fél óra után, a 32. lépést követően mindketten úgy látták jónak, ha békében elvonulnak.

A második játszmát szerdán rendezik, ezen természetesen Anand teheti meg az első lépést.

Legfrissebb hírek

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
1 perce

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
6 perce

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
14 perce

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
40 perce

Mindkét szövetségi kapitány bizakodó a kajak-kenu vb előtt

Kajak-kenu
42 perce

Kós Hubert a vb-bronz után bejelentette, hogy nem indul 100 méter pillangón

Vizes vb 2025
52 perce

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
1 órája

Kopeczky Lajos: Most már nem titok, a Ferencváros volt mindig a csapatom

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik