Bocsánat

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 00:38
Címkék

Hétfőn sajtótájékoztatón tisztázta a történteket Kevin Kuranyi, a német válogatottat az oroszok elleni vb-selejtezőt követően önkényesen elhagyó támadó. Igaz, a színvallás nem feltétlenül a békülést szolgálta: sokan már abban is a labdarúgó és az őt mellőző Joachim Löw szövetségi kapitány harcának folytatását látták, hogy Kuranyi éppen abban az időpontban állt az újságírók elé, amikor a szakvezető napi rendes médiabeszélgetését tartotta. „Nem is tudom, hol kezdjem – küszködött a szavakkal a 26 éves Schalke-játékos, akit az eset után Löw kirúgott a válogatottból. – Hibáztam, és már elnézést is kértem a kapitánytól. Ám azt is elmondtam neki, hogy miként éltem át játékosként és emberként az elmúlt három évben történteket. Hosszú időszak keserűsége tört most a felszínre, és ebben benne volt mellőzésem a németországi világbajnokság idején, az Európabajnokság alatti csereszerep, és végül az, hogy kimaradtam az oroszok elleni csapatból.” Löw szűkszavúan csak annyit közölt: „Nem vehetem figyelembe minden egyes futballista érdekeit, a csapat nem tizenegy, hanem húszegynéhány játékosból áll. Szerintem egyébként ugyanez a helyzet a Schalkénál is.” A magas labdát azonban nem csapta le Andreas Müller, a gelsenkircheniek klubmenedzsere, aki ahelyett, hogy elítélte volna, a támadó védelmére kelt: „Nem ez volt az első eset, hogy csalódnia kellett a válogatottban. Meg tudom érteni, hogy ide juttatták a rossz élmények.”

Legfrissebb hírek

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
8 perce

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
28 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
36 perce

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
2 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik