Mégis örült a fiatal FTC

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2008.10.12. 02:00
Címkék

Nem kellett féltenünk a Fradit a vágsellyei visszavágótól, hiszen 18 gólos előnynyel utazott a felvidéki magyar városba, a szlovák női kézilabda legendás fellegvárába. A házigazdák gyorsan rájöttek, hogy Elek Gábor együttesét, amelyből sérülés miatt hiányzott Zácsik Szandra, kissé elbizakodottá tette az első találkozón elért elsöprő diadal, és a bírók hathatós segítségével mindent megtettek a visszavágásért. Szinte végig vezetett a Vágsellye, amelyben a Nürnbergből hazatérő Petra Popluhárová annak ellenére nagyon megszórta a hézagosan védekező Fradit, hogy Szvetlana Gridnyeva jól védett. Mohácsik Mária és Szucsánszki Zita gyorsan összeszedett három-három kiállítást, ezért végleg kivált a játékból. A csapat fiatal játékosainak teljesítményén meglátszott a nemzetközi rutin hiánya. Pótolhatják, ugyanis kedden sorsolják a következő forduló párosítását. Ezt várja a Dunaferr, valamint a Fehérép is.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
44 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
47 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
1 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik