Ahol még boldog a focivezér

Noha fényképen morózus em ber benyomását kelti, Armand Duka, az albán futballszövetség elnöke a valóságban maga volt a megtestesült vidámság, ahogyan kedélyesen, a játékosokkal viccelődve kortyolgatta kávéját a vecsési főhadiszálláson, a négycsillagos Airport-Hotel Budapest szalonjában.

Látom, remek érzés most az albán labdarúgás első emberének lenni.

Bizony az – nevetett Armand Duka. – Minden pillanatát ki kell élveznünk annak, hogy válogatottunk az első helyen áll a csoportjában. Félre ne értsen, tudjuk, hol a helyünk. Habár a világfutball erőviszonyai kiegyenlítődni látszanak, beérnénk anynyival, ha végül megelőznénk Máltát – no meg persze Magyarországot.

Vagyis ha Magyarország a csoport második helyén végezne, akkor…

Ne is folytassa! A futball szép játék, hiszen megannyi meglepetéssel szolgálhat, de túlzásokba azért ne essünk. Mivel papíron önök is erősebbek nálunk, a reális célkitűzésünk a negyedikötödik hely elérése lehet. Nyilván jobban örülnénk, ha az előbbi teljesülne, de badarság lenne abban reménykedni, hogy magunk mögé utasíthatjuk Portugáliát, netán Svédországot.

Éllovasként viszont azzal a lelki plusszal készülhetnek a szombati összecsapásra, hogy kit győzzenek le, ha nem éppen az ötödik helyezett magyarokat?

Hát… Rossz elnök lennék, ha azt tippelném, hogy vereséget szenvedünk. A pályán azonban úgyis kiderül majd, melyik a jobb csapat. Egyet biztosan mondhatok: az önbizalmunkkal nincsen és nem is lesz gond. Remekül sikerült a felkészülésünk; noha odahaza többen támadtak emiatt, nem bántam meg, hogy hétfő óta Vecsésen edzőtáboroztunk.

Márciusban még aligha volt ilyen mosolygós: a FIFA egy hónapra felfüggesztette a szövetség tagságát, amiért az ország kormánya felügyelete alá vonta a szervezetet. Rendezni tudták a nézeteltéréseket?

Azt gondolom, igen. A politika hasznot akart húzni abból, mennyire népszerű a labdarúgás Albániában. Olyanok avatkoztak a szövetség belügyeibe, akiknek sem közük, sem képesítésük nem volt hozzá. A futball inkább maradjon meg játéknak, és ne legyen eszköz senki kezében sem.

Hat éve a német HansPeter Briegelt, majd a horvát Otto Baricot, az idén januárban pedig a holland Arie Haant választották kapitánynak. Nem bíznak a hazai szakemberekben?

Úgy gondoltuk, más futballkultúrából érkező tréner tapasztalataira, tudására van szükségünk. Igazán neves szakembereket kerestünk, hogy megmutassuk, képesek vagyunk ilyen edzőket alkalmazni. Nemcsak az elvégzett munka fontos, hanem az is, ki irányít. Nem vettem észre, hogy bármelyiküket ellenszenvvel kezelték volna. A szurkolók elfogadták őket, igaz, ebben jelentős szerepet játszott, hogy a csapatnak a maga módján sikerült eredményeket is elérnie.

Az albán drukker megelégszik annyival, hogy a válogatottja olykor jól teljesít, de – maradva a fenti célkitűzésnél – a negyedik helynél nem jut előrébb a csoportjában?

Hogyne. Mindannyian ismerjük a korlátainkat. Önökkel ellentétben mi inkább a jelenben élünk és a jövőt építjük, ám mégis azt mondom, a magyar foci előrébb tart a miénknél. Úgy tudom, hogy a magyar szövetség évi hat és fél millió euróból, tízszer annyi pénzből gazdálkodhats, mint mi, így Budapesten értelemszerűen többet fordíthatnak fejlesztésre, korszerűsítésre. Noha mi is rengeteg újonnan épült edzőpályát átadtunk már, ez messze nem elég. Minden stadionba villanyvilágítást tervezünk, és az utánpótlás-nevelésre is nagyobb figyelmet fordítunk. Mindehhez több támogatásra van szükségünk. Sokkal többre mindenkitől, aki szereti az albán futballt. Főképp most, hogy még csoportelsők vagyunk.