Emlékeznek a titánokra

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.10.03. 23:23
Címkék

Remember the Titans, azaz Emlékezz a Titánokra címmel 2000-ben jelent meg Denzel Washington főszereplésével az az amerikai filmeposz, amely óriási siker volt a mozikban. Arról nincs kimutatás, hogy Zala megyében mennyire volt sikeres, ám hasonló gondolattal készül hatalmas bulira a háromszoros aranyérmes Zalaegerszeg. A városban azt ünneplik, hogy a ZTE férficsapata húsz esztendeje megnyerte története első bajnoki címét.

Szombaton 15 órakor a Városi Sportcsarnokban az októberi rajtra készülő zalaiak a horvát másodosztályú Dardával kezdik a hangolást a fő attrakcióra, amely a szünetben jön el. Ekkor az 1988 májusában győztes gárda bevonul a parkettre, miközben kivetítőn felelevenítik a Baja elleni döntő meccset, köszöntik az akkori hősöket – ki ne emlékezne a Gellér Sándor vezetőedző által irányított együttesre, amelyben olyan kiválóságok pattogtattak a teljesség igénye nélkül, mint Dobi Antal, a mostani szervező Bodrogi Csaba vagy Góczán Gábor –, majd az akkori játékosok felavatják a bajnoki zászlót. A találkozó után a programot, amely ingyenes, a Zala Volán-ZTE–BEAC női NB I-es mérkőzés zárja.

Hír még a zalaiaknál, hogy a távozó Ryan DeMichael helyén a szintén amerikai Michael Jones szerepel tíznapos próbajátékon Völgyi Péter edző csapatánál.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
3 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
3 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
3 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
4 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
4 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik