A szövetségek szerint az anyagi helyzet volt a legfőbb gond Pekingben

Vágólapra másolva!
2008.10.03. 18:01
A pekingi olimpián részt vevő 24 sportági szövetség közül 17 jelezte, hogy jelentős pénzügyi problémái voltak a felkészülés során, és sportága alulfinanszírozott – derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi ülésén. Schmitt Pál elnök az ülés utáni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a tervezettnél előbb, tavasz helyett januárban kerül sor a tisztújító közgyűlésre, amelyen ismét jelölteti magát.
Schmitt Pál újra kandidál
Fotó: Meggyesi Bálint
Schmitt Pál újra kandidál
Schmitt Pál újra kandidál
Fotó: Meggyesi Bálint
Schmitt Pál újra kandidál

Az elnökség több mint két órán át tárgyalta a szövetségek 12 pontos kérdéssor alapján elkészített értékelését. Összesen hat szövetség írta le, hogy várakozáson alul szerepelt. Az olimpiai támogatás késését 12 nevezte jelentős gondnak, a doppingellenőrzés miatti holléti nyilvántartás adminisztrációját 12 sportág ítélte túlzottnak, nyolc a hazai sportlétesítmények állapotát, hiányát tette szóvá.

Schmitt elmondta, hogy szintén a gyengébb szereplés okai között szerepelt az egyesületek elhanyagolt helyzete és az edzők megbecsülésének hiánya, valamint a nagy mértékű teljesítménykoncentráció: az első tíz ország a megszerezhető aranyérmek 65 százalékát vitte el.

„Most nem azzal foglalkoztunk, hogy mit kell majd csinálni a londoni jobb szerepléshez, hanem a jelenlegi helyzetet elemeztük” – jelentette ki Schmitt, aki biztatónak nevezte, hogy az ülésen részt vevő Gyenesei István sportért is felelős önkormányzati miniszter azt mondta: zászlóvivője lesz a Sportkórház megmentésére induló mozgalomnak.

A pekingi pozitívumok között szerepel ugyanakkor, hogy egy felmérés szerint a szurkolók nem tartják kudarcnak a tíz érmet, hogy az eredményeket tiszta eszközökkel érték el a magyar versenyzők, s hogy 170 sportolónak sikerült indulási jogot szereznie. A MOB munkáját 22 szövetség kiválónak, illetve jónak értékelte.

A tisztújítással kapcsolatban Schmitt jelezte, ismét jelölteti magát.

„Érzek magamban annyi szellemi és fizikai erőt, hogy új környezetben, megfelelőbb állami támogatás mellett még egy ciklust vállaljak, és jól esik a bizalom” – mondta a MOB elnöke.
Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 25. rész: Gulyás Michelle

Egyéb egyéni
2025.10.08. 17:19
Ezek is érdekelhetik