A felsőházba vágynak

BERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEFBERECZKY ATTILA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.09.28. 03:47
Címkék
Dobogós helyezésre pályázó együttesek találkoznak szombaton Debrecenben a női bajnokság ötödik fordulójának rangadóján: a még százszázalékos DVSCAquaticum fogadja a Dunaferr NK ellen idegenben diadalmaskodó, ám szerdán hazai pályán nagyot botló Fehérép-Alcoát.

A tavasszal alig több mint két hó nap alatt ötször találkozott a Budapest Bank Férfiligában a Békés és a Százhalombatta, s a „páros meccs” 3–2-es békési sikert hozott. Hogy ennek mi köze a DVSC–Fehérép rangadóhoz? Az előző szezonban még a Békést irányító Bakó Botond a nyár óta a DVSC vezetőedzője, míg Sótonyi László a Százhalombatta kispadjáról került Székesfehérvárra. A fiatal edzőgeneráció (Sótonyi 38, Bakó 28 éves) két markáns képviselője egyaránt a felsőházi rájátszásba szeretné vezetni együttesét, s ezen az úton kulcsfontosságú a két csapatnak az egymás elleni eredmény.

A Loki listavezetőként várhatja a szombati csatát, míg a fehérváriak a Dunaferr elleni parádés idegenbeli siker után hazai pályán kikaptak a százszázalékos Békéscsabától (a csabaiak vasárnap a BL-induló, újra feltörekvő Dunaferrt fogadják).

„Nem téveszthet meg minket ellenfelünk szerdai veresége, bárki kifoghat rossz napot – kezdte Bakó Botond, a debreceniek szakvezetője. – Ez lesz az eddigi legnehezebb meccsünk, mert a Fehérép erőszakos, gyors csapat, remekül alkalmazza a lerohanás és a gyors középkezdés fegyverét. A fehérváriak belső négyese kiváló játékosokból áll, ezért kulcsfontosságú az irányító, átlövő, beállós játékkapcsolat semlegesítése. Védekezésük alapja, hogy alkatilag megfelelő, erőnlétileg jól felkészített játékosaik vannak, akiknek agresszivitása is kiemelkedő. Csak taktikus, fegyelmezett játékkal lehet esélyünk a két pont megszerzésére.”

A fehérváriaknak a Csabától elszenvedett vereség után nem volt idejük a sopánkodásra.

„Másnap még volt egy szigorú hangnemű beszélgetésem a játékosokkal, de a végén már a Loki elleni feladataink kerültek szóba – mondta Sótonyi László. – Csapatunkba visszatér a lázas betegségéből felépülő Siti Eszter, valamint a legutóbbi meccsen fejsérülést szenvedő Szladjana Djerics. A Csaba ellen öt százalékot mutattunk valódi tudásunkból, pedig ha bátran kézilabdázunk, képesek vagyunk legveszélyesebb ellenfeleink megszorítására is. A DVSC-ben minden posztra két kitűnő játékos jut, félelmetesek a lerohanásai, ráadásul több védekezési variációt váltogat.”

Ha Djerics még nem lesz csúcsformában, több feladatot kap Petróczi Viktória. A győri nevelésű hálóőr szerint együttese már túltette magát a szerdai kínos fiaskón, és az elvesztegetett két pontot Debrecenben pótolhatja. Petróczi elmondta, hosszabb ugyan a Loki kispadja, mint a Fehérváré, ám nagyon erőszakos védekezéssel megállítható a hajdúságiak eddigi diadalmenete.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik