Tíz ziccer is kevés lehet

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.09.25. 23:48
Címkék
A Soproni Liga kilencedik fordulójának nyitányán Debrecenben nyilván kiegyeznének az egy évvel ezelőtti végkifejlettel: 2007. szeptember 26-án a DVSC a Magyar Kupában 4–2-re győzött Kecskeméten – az akkor még másodosztályú KTE ellen. Visszapörgetve a tudósításokat, megállapítható: fordított eredmény is születhetett volna. A párbaj ezúttal is kétesélyes.

„Büszke vagyok a csapatra, mert ma megmutatta, hogy komoly munka folyik nálunk. Jelen pillanatban az a különbség, hogy nekünk tíz ziccer kell egy gólhoz, míg a Debrecennek fél helyzet is elég. Ez rutin kérdése…”

Tomiszlav Szivics napra pontosan egy évvel ezelőtt tett nyilatkozatának idején más területen is akadt eltérés a Magyar Kupából a hazai pályás 2–4-gyel kieső KTE és a későbbi győztes DVSC között. A leglényegesebb valamennyi közül talán az osztálykülönbség volt: 2007 szeptemberében a lila-fehérek az NB II Keleti csoportjában a Makóval, a Szolnokkal és az FTC-vel birkóztak, a debreceniek viszont magyar bajnokként érkeztek a kupamérkőzésre – Miroslav Beránek irányítása alatt.

A cseh szakvezető tavaly novemberi hajdúsági „kiszállása” mindamellett ugyanolyan egyenes következménye volt a csapattal elért eredményeknek, mint Tomiszlav Szivics kecskeméti röghöz kötése. A Soproni Liga egyetlen külföldi szakvezetője, a pro licences, egyes vélemények szerint szimplán izgága, más olvasatban a szervilitást legfeljebb hírből ismerő szerb tréner mozgástere ugyanakkor korántsem olyan korlátozott, mint élvonalbeli kollégái zömének. A Kárpát-medencében szokatlan módon gondjairól és örömeiről is keresetlen őszinteséggel beszélő megmondóember pusztán munkával alapozta meg hitelét: a másodosztályú bajnokságot megnyerte a KTE-vel, amely története során először szerepelhet az első ligában.

A Tomiszlav Szivics által említett tapasztalatdeficit az idény elején többször is viszszaköszönt a KTE mérkőzésein. Habár a délszláv és afrikai légiósokat foglalkoztató csapat a negyedik fordulóban, Fehérvárott (1–2) szerezte meg első pontjait – a harmadik körre kisorsolt, Győri ETO elleni bajnokit (1–0) a rivális UEFA-kupás kötelezettsége miatt későbbi időpontban rendezték meg –, a szezonrajt előtt minden fórumon vállalt stílust ebben a periódusban sem érhette kritika. A KTE szerb szakvezetője támadófutballt ígért, amihez a társaság – eddig legalábbis – tartotta magát, ergo nehéz elképzelni, hogy éppen a kilencedik párosításban, hazai környezetben, az ugyancsak nyíltan játszó DVSC-vel szemben váltson arculatot az együttes.

A fentebb idézettek kapcsán a kérdés persze az: rutin terén egy év alatt feltornázta-e magát a debreceniek szintjére a társaság. Ami mellesleg nehezen kiszámítható limitet jelent, mivel a DVSC helyzetkihasználási görbéje sem hasonlít végtelenbe futó egyeneshez…

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
3 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
3 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik