Megegyezés elnapolva

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.09.22. 22:55
Címkék

Közeledtek ugyan az álláspontok, de megegyezés nem született a sztrájkoló játékvezetők és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége között a hétfői tárgyalások során. Az NB I A- és B-csoportjában bíráskodásra jogosult nyolcvan sporttárs augusztusban négy pontból álló követelést fogalmazott meg, amelyek teljesítésének elmaradása esetén senki nem vezet mérkőzést. A felek hétfői randevúja csak részben volt eredményes, legalábbis erről tájékoztatott Sterbenz Tamás főtitkár.

„Apró részletekben előrelépés történt, a biztonsági kérdésekben gyakorlatilag közös nevezőre jutottunk a Játékvezetői Testülettel. Ami az anyagi oldalt illeti, a testület kinyilvánította azon szándékát, hogy a Berényi János elnök úr által javasoltakat – vagyis hogy a bírói díjak emelése két év alatt, lépcsőzetes formában történik meg – hajlandó lesz elfogadni” – mondta Sterbenz.

Valovics István, a JT megválasztott képviselője a főtitkárhoz hasonlóan értékelte a megbeszélést. Elmondta, hogy a csarnokok biztonsági feltételeiben dűlőre jutottak, a bírók jogállása és képviselete az MKOSZ-ban szintén tisztázódott, a férfiliga díjazása az egyetlen pont, amelyben jelenleg messze vannak egymástól az álláspontok, ám e kérdésben is valószínűsíthető a megegyezés.

„A költségtérítésben szinte már megállapodtunk, és nagy az esély rá, hogy a férfi első és másodosztály díjazásában is közös nevezőre jutunk, mert az elnök úr által javasoltak is elfogadhatónak tűnnek” – fogalmazott Valovics.

Az MKOSZ a szerdai rendkívüli elnökségi ülésen hozza meg döntését.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
3 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
3 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
3 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
4 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
4 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik