Tizenegy hazai gól büntetőből

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2008.09.14. 23:10
Címkék

A két csapat egymás elleni mérkőzésén az elmúlt majdnem egy évtized során Győrött rendre hazai siker született. Csupán egy meccs, a 2003. április 9-i döntetlen (26–26) a kivétel.

Az új bajnoki év rajtja nem marad felhőtlenül szép emlék a győriek szempontjából. A Vácon lejátszott mérkőzést ugyan 27–25-re megnyerték a címvédők, de játékukban még rengeteg volt a hiba, döcögött a csapat gépezete, így ez a találkozó nem vonul be a felejthetetlen mecscsek kategóriájába.

„Csapatunk még nem érte el csúcsformáját, ráadásul Achilles-ín-sérülése miatt Aurelia Bradeanu még ma sem tud pályára lépni” – panaszolta a találkozó előtt Konkoly Csaba, a győriek edzője.

Meglepetésre – annak ellenére, hogy valamennyi belépő gazdára talált – elég foghíjas nézőtér előtt kezdődött a mérkőzés, nagy rohanással, sok kapkodással és hibával. A vendégeknek rendre sikerült rést találniuk a hazai védőfalon, ugyanakkor a győri támadások pontatlanok voltak, sok volt az elhamarkodott megoldás. Jellemző, hogy az első félidő során góljaik több mint felét hétméteresből szerezték a bajnokcsapat tagjai (a meccs végére tizenegy találatig jutottak büntetőből). Az akciógólok elsősorban Vérten Orsolya nevéhez fűződtek.

Fordulás után feljavult a hazaiak védekezése, agresszívabbá, keményebbé vált a győri védőfal, és Pálinger Katalinnak is sikerült elkapnia a fonalat. Ugyanakkor Vérten megugrásai továbbra is góllal fejeződtek be, a mérkőzés hajrájára pedig a másik szélső, Katarina Mraviková is többször feliratkozott a góllövők közé, nem csoda, hogy tíz perccel a lefújás előtt a lelkes győri szurkolók már tízet számoltak a fehérvári csapatra. A vendégeknek a hajrában sikerült kozmetikázniuk az eredményen.

Legfrissebb hírek

A címvédő ETO Debrecenbe utazik, Kaproncán javíthat az FTC

Kézilabda
44 perce

Luka Doncic 49 pontot szórt, odahaza nyert a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
45 perce

Videó: a magyar csatár győztes gólt lőtt Brazíliában, az utolsó percben

Légiósok
59 perce

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
1 órája

Úszás: Kós Hubert 50 háton is triplázott a világkupa-sorozatban

Úszás
2 órája

Udvardy Panna mindkét szettben brékelőnyben volt, de kikapott a brazíliai torna negyeddöntőjében

Tenisz
8 órája

Verstappen vette át a vezetést Leclerc előtt, Piastri a top 10-en kívül a második mexikói edzésen

F1
8 órája

Kettesben egy régi hőssel – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
9 órája
Ezek is érdekelhetik