Egy lépés hátra, kettő összevissza

Több kollégámnak mondtam, egyet tippelhetnek, hol találkozom önnel. Egyikük sem tévedett, mindenki kapásból mondta ennek a halászkertnek a nevét. Ennyire ragaszkodik a szokásaihoz?Több kollégámnak mondtam, egyet tippelhetnek, hol találkozom önnel. Egyikük sem tévedett, mindenki kapásból mondta ennek a halászkertnek a nevét. Ennyire ragaszkodik a szokásaihoz?

Inkább a helyhez, és nem csak azért, mert már a fiam a tulajdonosa. Korábban, nagyon régen is ide jártam, ide hoztam a kábelgyár külföldi vendégeit is, akik mindig nagyszerűen érezték itt magukat. Nagy exportőrök voltunk, ezért az egyik kisterem állandóan a miénk volt a gyakori vendégjárás miatt.

A szóbeszéd szerint a futballban is itt dőltek el a legfontosabb kérdések.

Nem vitatom, hogy ilyen is előfordult. Az élet minden területén tanácsadók vettek körül, velük is gyakran találkoztam. Persze, ami a labdarúgást illeti, nehéz volt a helyzetem. A kábelgyártáshoz ugye kevesen értenek, nem is akarták sokan beleütni az orrukat, a futballban viszont mindenki roppant okosnak érezte magát. Se szeri, se száma nem volt az önkéntes tanácsadóknak, ám én csak azokkal értekeztem, akiknek adtam a véleményére.

Én elsősorban arra gondoltam, hogy a legendárium szerint egy-egy közgyűlés előtt itt vendégelte meg a küldötteket, és már biztos is lehetett a szavazatukban.

Ez tényleg csak legenda. A vendéglátás igaz, de nem a korteskedés része volt. Elkezdtük az értekezletet tíz órakor, gyakran késő délutánig üléseztünk, nem kívánhattam, hogy ezt bárki is étlen-szomjan tegye. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy ezeket az összejöveteleket mindig én álltam, sem a gyárnak, sem a szövetségnek nem kerültek egyetlen fillérébe sem.

Érdekes, de egyben zavaros időkben, nyolcvankilenc nyarán lett az MLSZ elnöke. Sejtette, hogy a rendszerváltás óriási változásokat hoz a futballban is?

Mindig jókat mosolygok azokon, akik azt mondják, ők már a nyolcvanas évek derekán tudták, Magyarországon alapjaiban változik a rendszer. Ez hazugság, egyikünk sem sejtette igazán, és bár amikor elnök lettem, az előszeleket már érezni lehetett, de ilyen drámai fordulatokra nem számítottam. Aztán szembesültem azzal, hogy még a telefonszámlák sincsenek kifizetve, üres a kassza, tehát pénzt kell szerezni; ilyen kihívással az elődeim sohasem találkoztak.

Nem azért lett elnök, mert öntől, a Magyar Kábelművek sikeres vezérigazgatójától pénzt remélt a futball?

Persze most mondhatnám, hogy a futballhoz kötődésem is közrejátszott, amit bizonyít, hogy az egyik válogatott meccs előtt az öltözőben negyvennyolcat dekáztam ülve. Az is igaz, hogy a hatvannégy szabadalmammal és a százharmincnyolc, tucatnyi nyelvre lefordított tanulmányommal, a diplomáimmal nem számítottam a közélet futottak még kategóriájába, a Vasas szakosztályelnökeként is dolgoztam, de a tényleges ok valóban a gyárral elért sikerekben rejlett. A küldöttek hittek benne, hogy tudok segíteni, és nyilván a futball anyagi fedezetének előteremtésében várták a segítséget.

A klubok ennek ellenére éppen a kilencvenes években adósodtak el nyakig, a színvonal meredeken zuhant, a válogatott egyre messzebb került a világ élvonalától. Ez nem azt jelenti, hogy végül is nem tudott segíteni, azaz sikertelen elnök volt?

Dehogynem. Ám a futball mögül egyik pillanatról a másikra kihátrált az állam, a szakszervezet, az összes nagyvállalat, és olyan helyzetbe sodródott, hogy nem csak én, senki sem tudott volna hathatósan segíteni. Felbukkantak persze önjelölt megváltók, akik elmondásuk szerint addig elnyomottként tengették az életüket, ami marhaság, mert a tehetség akkoriban is utat törhetett magának. Én úgy nyertem díjak sorát, és lettem a kábelművek vezérigazgató-helyettese, hogy sem a KISZ-nek, sem a pártnak, de még a szakszervezetnek sem voltam tagja!

És amikor kinevezték vezérigazgatónak?

Az más. Másnap már párttag voltam, ez nem lehetett másként. Ám visszatérve a futballra: mindenki csak dumálni és ígérgetni tudott, segíteni nem, óriási volt a széthúzás, a mocskolódás, a pénztelenség, szóval itt még a csodatétel is kevés lett volna.

Ebben az esetben miért volt jó MLSZ-elnöknek lenni, hallgatni a közönség szidalmait több mint nyolc éven keresztül?

Jó nem volt, de tudja mit: ha az akkori körülményeket és a mai helyzetet is figyelembe vesszük, talán mégsem voltam teljesen sikertelen! Kijutottunk az atlantai olimpiára, valamennyi korosztályos válogatott mindig az első nyolcba tartozott a kontinensen, és a második helyen végeztünk az 1998-as világbajnokság selejtezőcsoportjában.

De hát nem öntől származik az elhíresült mondás, hogy az elnök nem tud senki helyett gólt rúgni?

Tőlem, és most is így gondolom, de ezekhez az eredményekhez meg kellett teremteni a hátteret, és ebben azért van némi részem nekem és az elnökségnek is. Ezek a sikerek ma csodaszámba mennének, pedig a körülmények már sokkal jobbak, mint akkor voltak. Az én időmben nagyszerű kapcsolatokat ápoltam a világ futballvezéreivel, éppen ezek a falak a tanúi például annak, hogy a német szövetség elnöke zongorakíséretére az UEFA első emberével együtt énekeltünk, tehát engem mindenki ismert, szeretett, és megvolt a befolyásom is. Nálam biztosan nem fordult volna elő, hogy egyetlen szavazatot sem kapunk az Eb-rendezésre kiírt pályázaton. Ami manapság zajlik a labdarúgásunkban, úgy jellemezném, hogy egy lépés hátra, kettő meg összevissza.

Mégis jár meccsekre?

Igen, de ritkán találkozhatunk, mert többnyire nem megyek a VIP-páholyokba, jó nekem a szurkolók között.

Említette azt a második helyet a selejtezőcsoportban, amelyet a gyászos emlékezetű pótselejtező követte a jugoszlávok ellen, összesítésben egy-tizenkettő lett a vége. Ennek köze volt a távozásához?

Korábban megbeszéltük az elnökség tagjaival, hogy átadjuk a helyünket. Az akkori miniszterelnök arra kért, jelentsem fel az eladósodott klubokat, és tegyem ki a szűrét az egyik elnökségi tagnak. Az elsőt nem akartam megtenni, a másodikat akkor sem tehettem volna meg, ha akarom, szóval ez nekem már nem kellett, inkább azt mondtam: jöjjenek, és csinálják mások.

Mostanában mit csinál, hogyan él?

Szerencsére jól. Egyetlen fillér erejéig sem vettem részt a privatizációban, mert azt láttam, hogy nem mindig a rátermettek, hanem a tűzhöz közel állók használják ki a nagy lehetőségeket, és nem is szorultam rá. Valamennyi szabadalmamat használják szerte a világon, foglalkoztam házak építésével, van egy szép mezőgazdasági birtokom, egy faipari üzemem, tehát unatkozni nincs időm.

Kicsit furcsa, hogy a halászléhez vizet iszik, nem pedig fröccsöt. Csak nem beteg?

Szerencsére nem, csak kocsival vagyok. Egyébként nekem is furcsa. Tudja, negyvennyolc éves koromig egy korty alkoholt sem ittam. Akkor viszont, miután megkaptam az Eötvös-díjat, egy fontos ember azt mondta, csak fröccsel hajlandó koccintani velem. Megkóstoltam, és nemcsak ízlett, de a rendetlenkedő gyomrom is rendbe jött. Másnap a feleségem döbbenten vett észre egy borosüveget az asztalon. Mondtam neki, mától más világ következik, ebéd előtt és után mindennap megittam egy-egy fröccsöt. Más italnak az ízét sem ismerem. Ám amióta nem vagyok előtérben, az utóbbi tíz évben talán öt liter bort sem ittam meg. Ez nem jó, egészségtelen, és nem is vagyok rá büszke.