PLER: minőségi erősítés

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2008.09.02. 01:49
Címkék

Az új idény nyitánya előtt is mét megállapíthatjuk, a magyar férfi kézilabda-élcsapatok között alig változtak az erőviszonyok. A bajnoki címért várhatóan újra a BL-induló MKB Veszprém és a Pick-Szeged fut „halálos” versenyt, míg a Dunaferr SE (KEK) és a PLER (KEK) a megszorításukra törekszik, s megpróbálja feltornázni magát a dobogóra.

A bajnokság (hivatalos nevén Budapest Bank Férfiliga) utóbbi három kiírásában egyaránt a negyedik helyen végzett a Pestszentlőrinc-ElektromosRév KC (PLER), amelynek játékoskeretében a nyáron nem volt túl nagy mozgás. A két balátlövő közül Szabó Péter Gyöngyösre igazolt, míg Dobó Zsoltot egy évre kölcsönadták az újonc Kecskemétnek. Kassáról jó adottságokkal megáldott fiatal kapus, Teodor Paul érkezett, aki nemrégiben lett tagja a szlovák válogatott keretének. A másik fontos igazolás: egy év Bundesliga-szereplés után Göppingenből családi okok miatt visszatért a PLER-be az 54-szeres válogatott jobbszélső, Harsányi Gergely. A klub korosztályos bajnok és kupagyőztes ifjúsági csapatából a balátlövő Füleki Áron került a felnőttkeretbe.

„Ebben az összeállításban, ha sérülések nem hátráltatják a munkánkat, elérhetőek a klub vezetői által elénk tűzött célok – mondta Nagy Károly vezetőedző. – A bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt a négy közé kell kerülnünk, a KEK-ben a sorsolástól is jelentősen függ, meddig juthatunk. Csapatomban továbbra is meghatározó játékos az irányítóból korábbi posztjára, balátlövőbe visszatérő Lendvay Péter, a junior Európa-bajnokságon is jól teljesítő irányító, Lékai Máté, a külföldi klubok figyelmét is felkeltő jobbátlövő, Balogh Zsolt és persze a válogatott jobbszélső, Harsányi Gergely.”

A tréner hozzáfűzte, együttese taktikai repertoárja szélesedik. Erőszakos, nyitott védekezésből indított, gyors ellentámadásokon alapuló, korszerű kézilabdát szeretne játszani, amit úgy akar megvalósítani, hogy a védekezés és támadás között legfeljebb egy játékost cserél.

A szakmai elképzelések kipróbálására először a Hévízen és Keszthelyen megrendezett Balaton-kupán nyílott lehetőség, amelyet a PLER a bajnoki újonc Csurgó biztos legyőzésével nyert meg. A bajnoki rajtig magyar, osztrák és szlovák csapatokkal játszik edzőmérkőzéseket a PLER, majd szeptember 10-én hazai pályán a Mezőkövesd ellen kezdi a pontvadászatot.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
28 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
31 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
45 perce

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik