Edu kalandos útja

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2008.08.31. 02:49
Címkék

A XX. század első éveiből is merünk olyan kalandos átigazolási történeteket, mint amilyen a Rangers legújabb szerzeményéé, Maurice Edué volt. Gondolhatnánk, hogy 2008-ban már egy-egy átigazolást csupán a két klub megegyezése, a fizetésről szóló alkudozás késleltethet – az amerikai középpályás példája azonban mutatja, ennél sokkal prózaibb akadályok is felvetődhetnek.

A Toronto korábbi futballistája már rég új csapatával edzhetne, ha nem húzódott volna el a vízum és a munkavállalási engedély megszerzése, de ennél is nagyobb gondot okozott, hogy a repülője nem tudott idejében felszállni: a légi irányítási rendszer összeomlása miatt csak napokkal később érkezett meg Skóciába. Végül péntek délelőtt jelentkezett Walter Smith menedzsernél, és néhány óra múlva már a csapattársainak is bemutatkozhatott – ám a késés miatt vélhetően ki kell hagynia az Old Firmöt, vagyis a Celtic elleni csúcsrangadót. Persze ő nem így gondolja: „Akadt egy kis probléma az utazásommal, de remélem, vasárnap már ott leszek a rangadón.”

Legfrissebb hírek

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
8 perce

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
28 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
36 perce

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
2 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik