Spanyol címvédés

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2008.08.28. 00:18
Címkék

Két időfutam között a sprinterek – többek között a szombaton rajtoló Spanyol körversenyre készülő belga Tom Boonen – tobzódhattak a Benelux-körversenyen, ám az összetett győzelemre nem volt esélyük. A német André Greipel a negyedik szakaszon vette át a vezetést, ám a szerdai egyenkéntin nem tudta megőrizni első helyét. A belgiumi Mechelenben rendezett 18 kilométeres etapot a Saunier Duval kiszállása után Scott-American Beef néven induló csapat lett versenyzője, Raivis Belohvosciks nyerte meg, ő azonban a korábbi szakaszokon már tetemes időhátrányba került. A negyedik szakasz óta éllovas Greipelnek a rajt előtt tizenegy másodperc előnye volt a prológon győztes spanyol José Ivan Gutiérrez Palacios előtt, ami azonban kevésnek bizonyult. Gutiérrez Palacios 21 másodpercet vert a Team Columbia versenyzőjére, így a Caisse d’Epargne kerekese megvédte címét.

Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
12 perce

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
25 perce

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
38 perce

Puskás cifra replikája és a mémmé vált Bajner-interjú legtöbbet idézett mondata – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
49 perce

Gellér László: A Kékszalag mindenkié!

Egyéb egyéni
1 órája

Joao Pedro: Elnézést kérek a két gólomért, de ez a munkám

Klub-vb
1 órája

Szalai Attila futballcsodái: a Mágus, a Mester és Döme gólja

Labdarúgó NB I
2 órája

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik