Mozgolódás a Bernabéuban

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.08.28. 00:18
Címkék
Spanyol lapértesülések szerint Robinho sorsa rövid időn belül eldől, és biztosra vehető, hogy a brazil szélső a Chelseabe igazol. Ha ez megtörténik, a Real Madrid az érte kapott pénzt rögtön erősítésekre költi.

A spanyol As sportlap értesülé sei szerint a Chelsea és a Real Madrid szinte mindenben megegyezett egymással, így már csak napok kérdése, hogy Robinho a londoniakhoz szerződjön. Wagner Ribeiro, a brazil ügynöke megerősítette, hogy megbízója hamarosan aláír a londoniakhoz.

A szélső többször nemtetszésének adott hangot, hogy a klub játékosokat készül szerződtetni a posztjára, ugyanakkor beszélt arról is, hogy szívesen dolgozna a Chelsea-t irányító honfitársával, Luiz Felipe Scolarival. Ez nem hagyta hidegen a Real szurkolótáborát: a Valencia elleni hétvégi Szuperkupa-visszavágón (4–2) saját szurkolói is kifütyülték a 24 éves játékost (aki egyébként nem kapott játéklehetőséget), míg az As rögtönzött internetes szavazásán a csaknem 50 ezer voksoló 81 százaléka úgy vélekedett, hogy Robinhónak távoznia kell.

A londoni kékek állítólag a korábban emlegetett 35 millió euró körüli vételárat fizetik ki a madridiaknak, akik az összeget azonnal új játékosok megvételére fordítják. A spanyol újság szerint a blancók kifizetnék a Diego Capel (Sevilla) szerződésében szereplő 15 milliós kivásárlási árat, így már csak a játékoson múlna a váltás; a 20 éves bal oldali középpályás korábban azt nyilatkozta, hogy kizárólag a Real kedvéért hagyná ott az andalúziai csapatot – azaz megszerzése nem lehetetlen. A maradék 20 milliót az Ajaxot erősítő Klaas-Jan Huntelaarra költenék, és a hírek szerint akkor sem riadnak viszsza, ha a csatár vételára közben megemelkedik.

A több csapat által keresett holland azért került képbe, mert Bernd Schuster ragaszkodik még egy támadó szerződtetéséhez, és a Valenciával – bár még nem adták fel végleg – sokszori próbálkozásra sem jutottak dűlőre David Villa ügyében. Az említett páros mellett Santi Cazorla (Villarreal) is a fővárosba költözhet; az Európa-bajnok középpályás elmondta, szívesen játszana a királyi gárdában, ha a Real a sajtóhíreknek megfelelően kifizeti 16 millió eurós kivásárlási árát.

Legfrissebb hírek

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
4 perce

Puskás–Suzuki-kupa: Budapest Honvéd–Juventus döntő

Minden más foci
9 perce

Jégkorong-vb: a kanadai kapitány nem ígérheti meg Crosby játékát

Jégkorong
14 perce

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vízilabda: a Semmelweis Egyetem átveszi az OSC játékosait, már megvan az új vezetőedző is

Vízilabda
1 órája

Egy ötödik és egy tizedik hely a floorball-világbajnokságról

Egyéb csapat
1 órája

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
1 órája

Négy óra alatt több mint 20 ezer jegy kelt el a Magyar Kupa-döntőre

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik