Nem lehet gond a főtáblára jutás

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.08.25. 23:51
Címkék
A Barcelona és a Juventus is formaságnak tetsző mérkőzésre készül kedden, a Bajnokok Ligája selejtezőkörében. Az odavágón elért 4–0-s győzelmük is azt mutatja, hogy a Krakkóba utazó katalánok és a Pozsonyba látogató torinóiak karnyújtásnyira vannak a csoportkörtől.

A Wisla Kraków ellen aratott 4–0-s sikert követően a hétvégén Joan Laporta klubelnök is megnyugodhatott, mert a vasárnapi szavazás eredményeképpen a helyén maradt. Txiki Begiristain sportigazgató talán ezért is inkább a keret és az edzői stáb átalakításáról beszélt, mint a küszöbö nálló mérkőzésről.

„Újra fel kellett fedeznünk a csapatban rejlő lelkierőt és egységet, ráadásul mindezt az egyénieskedés fölé kellett helyeznünk

– mondta a korábbi kiváló játékos, aki a távozókról is beszélt. –

A klub imázsa egyértelműen romlott, nagy erőfeszítéseket kellett tennünk, hogy helyreállítsuk. Úgy gondoltam, ez csak Pep Guardiolával sikerülhet. Ronaldinhónak váltania kellett, jó pénzt kaptunk érte, Deco pedig egyre kevésbé volt része a csapatnak, Eto’o is távozhatott volna, de a felkészülés során mutatott hozzáállása példaértékű volt, bizonyította, hogy maradni szeretne.”

A kameruni valóban jó formában futballozott az előszezonban, a lengyelek elleni első mérkőzésen két góllal vette ki részét a sikerből, és akár kedd este is főszerepet vállalhat. A Barca mindössze egy kulcsemberét nélkülözi, az olimpián aranyérmet szerző Lionel Messi vasárnap tért vissza Pekingből, ezért még pihen, az odavágón megsérült Daniel Alves viszont felépült, és a csapattal tartott.

A sorozatba a 2005–2006-os idény után visszatérő Juventus a tetemes előny ellenére a legerősebb kerettel utazik Szlovákiába, csak a sérült Giorgio Chiellini hiányozhat, illetve a szabadlistán lévő Tiago, akit Claudio Ranieri Torinóban hagyott. Pavel Nedved letöltötte eltiltását, így pályára léphet a találkozón, míg a cseh középpályás mellett az ötkarikás játékokról visszatérő Paolo De Ceglie, Claudio Marchisio és Sebastian Giovinco is bevethető a pozsonyiak ellen. A fiatalok valószínűleg szerepet is kapnak, bár a négygólos fór ellenére Ranieri és Alessandro Del Piero sem tekinti lefutottnak az Artmedia elleni párharcot. Persze az is lehet, hogy csak az udvariasság beszélt a Juve edzőjéből, illetve csapatkapitányából.

„Közel állunk hozzá, hogy lezárjuk az előző szezonban megkezdett munkát, de ehhez ugyanolyan elhivatottan kell játszanunk, mint az első körben – nyilatkozta Ranieri. – Olyan csapat ellen lépünk pályára, amely hazai pályán biztosan nagy akarattal játszik ellenünk, így nem lesz könnyű dolgunk. Mondhatjuk, hogy jó helyzetben vagyunk, de ne feledjük, három évvel ezelőtt az Artmedia öt nullára verte meg a Celticet. ”

Edzőjéhez hasonlóan Del Piero is arról beszélt, hogy a négygólos előny csak akkor lesz elég, ha a torinói meccshez hasonló elszántsággal lépnek pályára.

Legfrissebb hírek

Zsóri Dániel gólpasszának és góljának köszönhetően nyert az Arad – videó

Légiósok
25 perce

PSK: a Puskás Akadémia kikapott a Genktől, a nyolcadik helyen végzett

Minden más foci
47 perce

Puskás–Suzuki-kupa: Budapest Honvéd–Juventus döntő

Minden más foci
52 perce

Jégkorong-vb: a kanadai kapitány nem ígérheti meg Crosby játékát

Jégkorong
57 perce

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
1 órája

Vízilabda: a Semmelweis Egyetem átveszi az OSC játékosait, már megvan az új vezetőedző is

Vízilabda
2 órája

Egy ötödik és egy tizedik hely a floorball-világbajnokságról

Egyéb csapat
2 órája

Milánó 2026: a MOB elfogadta a sportági előrejelzéseket

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik