Átalakul a keret

HEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEFHEKA LÁSZLÓ, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.08.25. 23:51
Címkék
Ezekben a napokban felkészülési mérkőzéseket játszik a Dunaferr NK, amelybe egy-két napon belül visszatér a Pekingből hazaérkező Ferling Bernadett, s talán Pigniczki Krisztina is Újvárosban marad (ő még nem nyilatkozott, hogy a csökkentett fizetésért is vállalja-e a játékot a BL-csapatban).

Egyes hírek szerint magyar élkubok jó ajánlatokkal várják haza a válogatott védőspecialistát, Pigniczki Krisztinát, akiről azonban elképzelhető, hogy követi Mörtel Renáta (Krim Ljubljana), Lovász Zsuzsa (Hódmezővásárhely) és Paula UngureanuRadulescu (Podravka Koprivnica) példáját, vagyis elhagyja a Dunaferr NK-t.

„A válogatott román kapus, Ungureanu nagy űrt hagy maga után, de a horvát Sanela Knezovic és a fiatal Pisák Renáta a következő évadban meg tudja oldani a hálóőrökre váró feladatokat – vélekedett Rapatyi Tamás, az újvárosiak pályaedzője, aki az utóbbi hetekben Imre Vilmost helyettesítette, mert a mester Pekingben, a válogatottnál dolgozott. – A távozó mezőnyjátékosokat főleg saját utánpótlásunkból pótoljuk, továbbá igyekszünk mielőbb csapatba építeni a Debrecenből igazolt, jobbkezes Temes Bernadettet, aki több belső poszton bevethető, valamint a Goldbergerből érkező beállóst, Szűcs Viktóriát.”

Az ifiből felkerülő három balkezes tehetség (Azari Fruzsina, Slakta Petra, Tamás Krisztina) sok bizonyítási lehetőségre számíthat, és a vezetők reménye szerint megoldja az együttesre a jobb oldalon váró feladatokat.

Az egy idényre Kaproncára költöző Ungureanuról – aki a szintén volt újvárosi Bulath Anita, valamint az egykori győri Ana Djokics csapattársa lett – a Podravka legendás edzőjét, Zdravko Zovkót kérdeztük.

„Még csak egy mérkőzésen szerepelt csapatunkban, hiszen szerződését csupán néhány napja írta alá – mondta a Nemzeti

Sportnak az MKB Veszprém egykori trénere. – Az edzéseken végzett munkájával és a ljubljanai Vinko Kandija-emléktornán mutatott formájával elégedett voltam. Tudom, hogy védett a román válogatottban, négy éve Déváról került a Hypóba, s onnan két évad után igazolt a Dunaferrbe, szóval jelentős a nemzetközi rutinja. A lányok nálunk szívesen fogadták, és úgy látom, abszolút profi, európai szintű kapus, akinek nem lesz gondja a beilleszkedéssel. Remélem, a válogatott Ivana Jelcic és a fiatal Marta Zderic mellett fontos szerepe lesz az együttesben.”

A szlovén fővárosban rendezett négycsapatos tornát százszázalékos eredménnyel nyerte meg a Podravka a négy pontot gyűjtő házigazda Krim, a két pontot szerző macedón Kometal Szkopje és a három vereséggel záró horvát Lokomotiva Zagreb előtt. A Krim Ljubljanában bemutatkozott a frissen igazolt Mörtel, valamint a Debrecenből szerződtetett kapus, Triffa Ágnes, aki főleg a Koprivnica ellen védett jól, s nem rajta múlott BLinduló együttese 43–28-as fiaskója. A torna legjobb játékosa Kristina Franic (Podravka), legjobb kapusa Ana Krizanac (a Kometal frissen szerződő horvát kapusa), gólkirálynője pedig Svitlana Pasicnik (Podravka, 17 gól) lett.

Legfrissebb hírek

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2 perce

„Nekem a szívem csücske a Honvéd” – interjú a 60 éves Kovács Kálmánnal

Képes Sport
10 perce

Tuboly Máté: Meg kell tanulnunk győzni a nehéz meccseken

Magyar válogatott
21 perce

Palotai Károly: a bíró, aki tudott focizni

Népsport
48 perce

Delaney Collins: Büszkék, okosak és kemények a lányok

Jégkorong
1 órája

Szivós Márton: Magasra kell tennünk a lécet, és megpróbálni átugrani

Vízilabda
1 órája

Varga Barnabás kapu előtti hatékonysága a klasszisokét idézi

Magyar válogatott
2 órája

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik