Montenegró Pekingben nem ismételte meg a málagai csodát

Szerbia–Montenegró. Négy éve még egymás oldalán küzdöttek ilyen néven, most a vízilabdatorna egyik presztízsrangadóját jelentette a találkozójuk. A málagai Európa-bajnokság döntőjében a „kistestvér” már megleckéztette a szerbeket, és nem lehetett kizárni, hogy az olimpiai bronzmérkőzésen is ez történik.

Az Egyesült Államok elleni vereség (5–10) után ugyanis látványosan megfogyatkozott a szerb csapat. Alekszandar Sapics az eldöntő másnapján a lábát törte, a kapussztár Denisz Sefik pedig – bár nevezve volt a meccsre – még a kispadon sem ült ott (ahogy azt a korábbi összecsapásokon tette)…

A bronzmérkőzésre félháznyi néző volt kíváncsi a Jingtung uszodában, többségülben montenegróiak, egy-két női csapat (például az amerikaiak), és természetesen gyülekeztek már a magyar vízilabda-válogatott sikeréért szorító szurkolók is.

A szerbek kétgólos előnyt szereztek, elsősorban Szlobodan Szorónak köszönhetően, aki az első játékrészben 90 százalékkal(!) védett, míg a montenegróiak közül csak Mladen Janovics tudott betalálni.

A túloldalon azonban a 35 esztendős, harmadik olimpiai érméért hajtó Vladimir Vujaszinovics és a két évvel „fiatalabb” Dejan Szavics űzte-hajtotta a csapatát, és eredményesen is játszott.

Az utolsó játékrész előtt már négygólos volt a szerb előny, és mivel a montenegróiak csupán két gólt tudtak ledolgozni, Szerbia lett a bronzérmes.