Az úszás során Horváth Viktor két helyet javítani tudott, jöhet a lovaglás

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2008.08.21. 04:28
Címkék
Kiváló lövészettel kezdte meg szereplését a pekingi olimpia férfi öttusaversenyében Horváth Viktor, míg a másik magyar induló, Balogh Gábor kevésbé célzott pontosan. Az első számot követően Horváth a 4., míg Balogh a 20. helyen állt. A vívás magyar idő szerint 4 órakor kezdődött, és a mieink szerepet cseréltek: míg Horváth jól lőtt és közepesen vívott, addig Balogh közepesen lőtt, de jól vívott. Az úszás során Horváth két helyet javított, így a 7., míg Balogh három helyet rontott, tehát jelenleg a 15. helyen található. A lovaglás magyar idő szerint 13 órakor kezdődik.
Horváth Viktor az úszásával két helyet javítani tudott
Fotó: MTI
Horváth Viktor az úszásával két helyet javítani tudott
Horváth Viktor az úszásával két helyet javítani tudott
Fotó: MTI
Horváth Viktor az úszásával két helyet javítani tudott

A VÍVÓEDZŐ VÉLEMÉNYE

„Úgy érzem, Gabi a végén mentálisan fáradt el, nem fizikailag. Pedig volt egy 8–0-s periódusa, amelyből lehetett volna építkezni. Csakhogy ha becsúszik nála egy-két vereség, azt nehezen dolgozza fel. Viktor egyenletesen vívott, de ennél ő tud sokkal jobban is" – értékelt röviden Hegedűs Ferenc vívóedző.
A tavaly világ- és Európa-bajnok Horváth végig az élmezőnyben volt, egymás után lőtte a tízeseket, kilenceseket, és ugyan a második tízes sorozatába két nyolcas is becsúszott, ezzel együtt 187 körrel, azaz 1180 ponttal zárt, ami a negyedik helyre volt elég.

A nyolc éve, Sydneyben olimpiai ezüstérmes, kétszeres egyéni világbajnok Balogh bizonytalanabbul kezdett, a negyedik kísérletére mindössze hatost lőtt. Ennek nyomán egy darabig a mezőny hátsó részében volt, aztán összeszedte magát és 179 körös, 1084 pontos produkcióval a huszadik helyre jött fel.

Az első számot a cseh David Svoboda nyerte 191 körös olimpiai csúccsal (1228 pont) – a korábbi rekordot a fehérorosz Dmitrij Meljah tartotta, aki 2004-ben 186 körig jutott. A második a kínai Csien Csen-hua (189, 1204), a harmadik pedig a szintén cseh Michal Michalik (188, 1192) lett.

Jól lőtt a címvédő orosz Andrej Mojszejev is, aki csupán egy körrel maradt el Horváthtól (186, 1168), és remekül kezdett az ugyancsak az esélyesek közé tartozó litván Edvinas Krungolcas (185, 1156) is.

A második számban, a vívásban a két magyar rögtön egymás ellen kezdett, s kettejük csatájában Horváth Viktor diadalmaskodott.

A továbbiakban kisebb hullámvölgybe kerültek versenyzőink, annak ellenére, hogy Balogh sorozatban háromszor nyert, és a remekül vívó, lövészetben első David Svobodát is legyőzte – a csehtől egyébként Horváth kikapott. Tizenegy asszót követően csak a középmezőnyben találhattuk Baloghékat.

A következő néhány mérkőzésen aztán lendületbe jöttek a fiúk, Balogh sorozatban nyolc asszót hozott és ezzel a beverekedte magát a legjobb tízbe, míg Horváth jó lövészet után közepesen vívott – hol nyert, hol kikapott –, s így a középmezőnyben tanyázott. A problémát az jelentette, hogy a nagy riválisok ellen nem szerepeltek jól versenyzőink.

A végére Balogh Gábor visszaesett, és 19 győzelem mellett 16 vereséggel zárt, ami 856 ponthoz és a 10. helyhez volt elég a vívásban, míg Horváth Viktor épp fordított, 16-19-es mérleggel 784 pontot szerzett (21. hely ebben a számban).

Két tusát követően az élmezőny nem változott jelentősen: aki jól lőtt, az többnyire jól is vívott – különösen a címvédő Mojszejev és a kínai Csien Csen-hua –, így az úszás előtt Csien, Svoboda és Mojszejev volt a sorrend, Horváth a 9., míg Balogh a 12. helyen állt, majd következett a harmadik erőpróba.

Az úszásban Balogh Gábort előzetes időeredménye alapján az első futamba sorolták be. Világbajnok sportolónk elsőként csapott be a célba 2:07.32 perces idővel – bár ez gyengébb, mint az utóbbi 12 hónapban úszott legjobbja –, amiért 1276 pontot kapott.

A harmadik futamban Horváth Viktor ötödik lett, időeredménye 2:05.17 másodperc, amelyért 1300 ponttal gazdagodott. A számot az egyiptomi Amro el-Geziri nyerte a brit Nick Woodbridge és a német Eric Walther előtt.

E számban Horváth ideje a 15., míg Baloghé a 21. helyre volt elegendő. Ami az összetett versenyt illeti, nőtt a távolság a két magyar között: Horváth két pozíciót javított, így a 7. helyen áll, míg Balogh hármat rontott, ezzel 15.

A lovaglást magyar idő szerint 11 órakor kezdik.

ÖTTUSA

EREDMÉNYEK ÉS ÁLLÁS HÁROM SZÁM UTÁN
NÉV LÖVÉSZET VÍVÁS ÚSZÁS ÖSSZETETT
1. Andrej Mojszejev (Oroszország) 1168 1024 1332 3524
2. David Svoboda (Csehország) 1228 976 1296 3500
3. Csien Csen-hua (Kína) 1204 1024 1272 3500
4. Dimitro Kirpuljanszkij (Ukrajna) 1144 880 1308 3332
5. Edvinas Krungolcas (Litvánia) 1156 904 1272 3332
6. Pavlo Timoscsenko (Ukrajna) 1156 908 1252 3316
7. Horváth Viktor (Magyarország) 1180 784 1300 3264
15. Balogh Gábor (Magyarország) 1084 856 1276 3216


ÖTTUSA, 1. SZÁM

LÖVÉSZET, EREDMÉNY
1. David Svoboda (Csehország) 1228
2. Csien Csen-hua (Kína) 1204
3. Michal Michalik (Csehország) 1192
4. Horváth Viktor (Magyarország) 1180
5. Andrej Mojszejev (Oroszország) 1168
6. Dmitrij Meljah (Fehéroroszország) 1168
20. Balogh Gábor (Magyarország) 1084 pont


ÖTTUSA, 2. SZÁM

VÍVÁS, EREDMÉNY
1. Andrej Mojszejev (Oroszország) 1024
2. Csien Csen-hua (Kína) 1024
3. David Svoboda (Csehország) 976
4. Pavlo Timoscsenko (Ukrajna) 908
5. Cao Csung-zsung (Kína) 904
5. Edvinas Krungolcas (Litvánia) 904
10. Balogh Gábor (Magyarország) 856
21. Horváth Viktor (Magyarország) 784


ÖTTUSA, 3. SZÁM

ÚSZÁS, EREDMÉNYEK
1. Amro el-Geziri (Egyiptom) 1:55.86
2. Nick Woodbridge (Nagy Britannia) 1:55.96
3. Eric Walther (Németország) 2:00.84
4. Cao Csung-zsung (Kína) 2:01.53
5. Andrejus Zadneprovskis (Litvánia) 2:02.27
6. Andrej Mojszejev (Oroszország) 2:02.55
15. Horváth Viktor (Magyarország) 2:05.17
21. Balogh Gábor (Magyarország) 2:07.32


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik