Kemény Dénes:„Ez a mentalitás vezethet sikerre minket!”

Vágólapra másolva!
2008.08.12. 10:11
A magyar válogatott Görögország elleni 17–6-os győzelme után érthetően elégedetten értékelték a látottakat a csapat háza táján. Azonban a kapitány és a játékosok is egyetértenek abban, hogy most már a következő mérkőzésekre kell koncentrálni.
Biros Péter jól játszott, de már a spanyolok elleni meccsre készül
Fotó: Reuters
Biros Péter jól játszott, de már a spanyolok elleni meccsre készül
Biros Péter jól játszott, de már a spanyolok elleni meccsre készül
Fotó: Reuters
Biros Péter jól játszott, de már a spanyolok elleni meccsre készül

„Ezt a mentalitást kell végigvinnünk az olimpián. Ez ennek a meccsnek a tanulsága, ezt kell belőle elraktározni – mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány. – Az első negyedben általunk hitehagyottá tett rivális ellen jó, szellemes, látványos vízilabdával nyertünk, de a helyén kell értékelni ezt a sikert, mert jól tudjuk, nem a csoportmérkőzéseken dőlnek el a nagy dolgok. Ez bebizonyosodott Sydneyben is.”

A mérkőzésen négy gólt szerző Biros Péter nem saját magát, hanem az együttes teljesítményét állította középpontba. „Az első negyed eldöntött mindent, jól megnyomtuk, a többi már csak a kötelező volt. Négy gól? Nem foglalkoztat, ez csapatjáték, a lényeg a győzelem."

"A gólkülönbséggel nem foglalkoztunk, egyébként is, a görögök kikaptak az ausztráloktól, és az új szabály szerint azonos pontszám esetén az első helyen a harmadik elleni mérkőzések eredményei döntenének. Ezt figyelembe véve a spanyolokat lenne jó igazán megszórni – mondom ezt annak ellenére, hogy azon a meccsen ennél jóval keményebb küzdelem várható. És a többi ellenfelünket sem írhatjuk le természetesen, hiszen ez egy olimpia” – tette hozzá Biros.

Molnár Tamás
is elégedetten nyilatkozott, de úgy véli, nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a mai találkozóból. „Jó volt, szép volt, élveztük, de ennyi, készülni kell tovább, hiszen a három jó játékosukat nélkülöző görögök elleni meccset nem nevezhetjük mérvadónak.„

Az elhangzottakhoz Varga Dénes annyit tett hozzá, hogy a győzelem édes ízét meg kell tartani a folytatásra, magát a meccset azonban el kell felejteni, mivel ennél csak nehezebb partik jönnek a folytatásban.

Tekintse meg a mérkőzésről szóló beszámolónkat és közvetítésünket!

FÉRFI VÍZILABDA

A-CSOPORT, 2.FORDULÓ
Magyarország–Görögország 17–6 (7–2, 2–2, 4–1, 4–1)
Peking, 1000 néző
Játékvezető: Mladen Rak (horvát), Mihajlo Csirics (szerb)
Gólszerzők: Biros 4, Benedek 3, Madaras 2, Varga Dániel 2, Molnár T. 2, Hosnyánszky, Kiss G., Kásás, Varga Dénes, ill. Szkizasz 2, Vlontakisz, Thomakosz, Miteludisz, Afrudakisz
Ötméteresek: 1, ill. –
Kiállítások: 13, ill. 7
Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 22. rész: Kozák Danuta

Egyéb egyéni
2025.10.02. 17:47

Együtt ünnepeltek a sydney-i olimpia hősei

Egyéb egyéni
2025.10.01. 21:32

Prima Primissima díj: Illés Fanni és Nyilasi Tibor is a jelöltek között

Egyéb egyéni
2025.10.01. 16:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 21. rész: Hosszú Katinka

Úszás
2025.09.30. 17:11

Golovin Vlagyimir lezárta a Szöllösi-Schatzl-kérdést: „Én nem értettem félre semmit”

Kézilabda
2025.09.30. 13:41

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 20. rész: Gyurta Dániel

Úszás
2025.09.28. 17:09

Madrid pályázna a 2040-es olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.09.23. 19:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 16. rész: Czene Attila

Egyéb egyéni
2025.09.20. 17:26
Ezek is érdekelhetik