Kerettag lesz a csatár

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.08.10. 00:27
Címkék
Németh Krisztiánnal kapcsolatban már nem is az az újdonság, hogy a Villarreal, a Rangers és a Valerenga után a Lazio elleni felkészülési mérkőzésen is lehetőséget kapott a Liverpool felnőttcsapatában. Az igazán nagy szó immár az, hogy Rafa Benítez menedzser a győri születésű fiatalemberrel is számol a következő idényben.

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a Liverpool a belga Standard Liege ellen szerdán rendezendő Bajnokok Ligája-selejtező előtt. A vörösök hazai pályán, csaknem telt ház előtt Andrej Voronin hajrában szerzett góljával 1–0-ra megverték az olasz Laziót, az utolsó tíz percben beszálló Németh Krisztián pedig sorozatban negyedszer húzhatta magára a felnőttcsapat szerelését.

És ezután érkezett az eddigi talán legnagyobb elismerés: Rafa Benítez menedzser a 19 esztendős magyar futballistát is jelölte a 2008–2009-es idényt bearanyozni készülő, többek között Fernando Torres, Robbie Keane, Xabi Alonso és a jelenleg kisebb sérüléssel bajlódó Steven Gerrard nevével fémjelzett Liverpool keretébe. A 29-es mez tulajdonosa természetesen rendkívül boldog volt a hír hallatán, amit persze a helyén kell kezelni – ezt Németh Krisztián is pontosan tudja.

„Számomra már az is óriási élmény volt, hogy ha csak tíz percig is, de megmutathattam magam az Anfield Road közönségének – mondta lapunknak a csatár, aki a Lazio elleni rövid bevetése során belső középpályást játszott. – Benítez meghívójára nem számítottam, inkább csak bíztam benne. Persze ez nem jelenti azt, hogy rendszeresen játéklehetőséget kapok, előfordulhat, hogy egyszer sem lépek pályára, de talán az FA- vagy a Ligakupában eljön az én időm. Mindenesetre nem leszek elkeseredve, ha a következő idényben legfeljebb a kispadig jutok, elvégre még húszéves sem vagyok. Az idő nekem dolgozik.”

Ő pedig felettébb eredményesen. Egy éve került a Liverpool tartalékegyütteséhez, amellyel bajnoki címet szerzett, kilenc mecsen elért nyolc találatával gólkirály lett, közben pedig meghívót kapott a magyar felnőttválogatottba (igaz, nem lépett pályára). De vajon mennyit változott Krisztián az elmúlt egy évben?

„Az ember ugyanaz maradt, a futballista viszont jelentős változáson ment keresztül – vélte az ifjú támadó. – A technikámmal szerintem sohasem volt gond, inkább erőnlétileg éreztem némi lemaradást, amikor a Poolhoz kerültem. E téren rengeteget fejlődtem, erősebb, gyorsabb és határozottabb lettem.”

Tényleg nem szeretnénk ünneprontók lenni, de mégiscsak szomorú, hogy ehhez külföldre kellett mennie.

Legfrissebb hírek

Mikler késszúrásként élte meg két beállójuk kiesését

Kézilabda
3 perce

Bajnokok Ligája: Real Madrid–Juventus

Bajnokok Ligája
10 perce

Bajnokok Ligája: Eintracht Frankfurt–Liverpool

Angol labdarúgás
21 perce

Osimhen remekelt, Sallaiék legyőzték a Bodö/Glimtet a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
23 perce

Férfi röplabda Extraliga: MAFC-győzelem Szegeden

Röplabda
36 perce

Férfi kézilabda BL: remek második félidővel nyert a Sporting a Kolstad vendégeként

Kézilabda
41 perce

A Falco megverte dán ellenfelét a férfi kosárlabda Európa-kupában

Kosárlabda
44 perce

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
54 perce
Ezek is érdekelhetik