Megnyitó: Schmitt Pál szerint kicsit hosszú volt

Vágólapra másolva!
2008.08.09. 17:24
Kicsit hosszúra nyúlt a pekingi olimpia megnyitóünnepsége – olvasható Schmitt Pál internetes naplójában.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke azt írja: „öröm volt számomra a takaros egyenruhában, fegyelmezetten lépkedő csapatunkat nézni. Jól esett, hogy küldöttségünket az egyébként megszokottnál jóval nagyobb taps, rokonszenv fogadta a Madárfészek Stadionban.” Schmitt Pál ugyanakkor arra is kitér, hogy a pazar megnyitó kissé hosszúra nyúlt, csak a 204 nemzet bevonulása két perc híján két óra hosszat tartott, és a nagy melegben még a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai is levették zakóikat a díszpáholyban, amire ritkán van példa. „Többször felmerült az a javaslat, hogy a megnyitó idejének csökkentése érdekében nemzetenként csak hat versenyző vonuljon fel. Ezt azonban az olimpikonok érdekében mindannyiszor elvetettük, hiszen a megnyitó, amint ez itt Pekingben is történt, örök élmény az olimpikonok számára” – írta Schmitt Pál, aki azt is elárulta, hogy a programból neki leginkább a dobosok produkciója tetszett. Az internetes naplóban Schmitt arról is szólt, hogy négy sportágban is magyar sportvezető látja el a pekingi olimpián a technikai delegátus feladatát. A MOB elnöke többek között azt írja: „megtiszteltetés a magyar olimpiai mozgalom számára, hogy birkózásban és kajak-kenuban két olimpiai bajnok, Hegedűs Csaba, illetve Vaskuti István, súlyemelésben és triatlonban pedig két fiatal, rátermett szakvezető, Ádámfi Attila, illetve Márkus Gergely tölti be a felelősségteljes posztot.”
Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
34 perce

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33
Ezek is érdekelhetik