Vékony jégen

Sydney előtt annak örült, hogy az igencsak zajos korrupciós botrány után az olimpiai mozgalom erősebb, mint valaha, négy esztendeje a terrorveszélyről beszélgettünk, az idei tavasz pedig Tibet és Kína viszályától volt hangos. A politika mintha lassan bedarálná a játékokat.Sydney előtt annak örült, hogy az igencsak zajos korrupciós botrány után az olimpiai mozgalom erősebb, mint valaha, négy esztendeje a terrorveszélyről beszélgettünk, az idei tavasz pedig Tibet és Kína viszályától volt hangos. A politika mintha lassan bedarálná a játékokat.

Az olimpia túl nagy falat ahhoz, hogy érintetlen maradhasson a hétköznapoktól, a külvilágtól, de bedarálásról szó sincs – kezdi Schmitt Pál. – Inkább arról, hogy méreteiben és népszerűségében hatalmas esemény az olimpia, amelynek közbejöttével mindenféle tiltakozás jobban hallatszik. A tibetiekről szólva, a NOB-nak az az álláspontja, hogy belpolitikai kérdésről van szó. Ami engem illet, minden tiszteletem azoké, akik szót emelnek az emberi jogokért, de ehhez semmi köze az olimpiának. Éppen ezért tartottam értelmetlennek azokat az akciókat, amelyek az olimpiai láng útját megzavarták, vagy bojkottra szólítottak fel. A helyszín megválasztásánál nálunk nem érvényesülnek a politika szempontjai, a biztonság, a versenyek várható színvonala, hangulata és a kandidáló ország sportbeli tekintélye áll a középpontban. Mindenesetre amióta megindultak a tárgyalások a kínaiak és a tibetiek között, mintha megnyugodtak volna a kedélyek. Bizonyság rá, hogy – információim szerint – a meghívott állam- és kormányfők többsége ott lesz Pekingben.

Sokan a római olimpiát tartják a fordulópontnak, 1960-ban volt az első doppingeset, s megjelent a televízió… Azóta oda a családias hangulat.

Lehet, hogy kívülről így látszik, de az olimpiai falu légköre változatlan, a fiatal, tehetséges emberek éppen úgy megtalálják egymással a hangot, mint húsz, harminc vagy negyven éve. Ezen nem változtat a politika zaklatása vagy az, hogy valóban nagy üzlet ma a rendezés.

Valóban az?

Egyértelműen. A tények önmagukért beszélnek, nincsenek véletlenek. Az első, nyereséggel záró házigazda, Los Angeles 1984-ben egyedüli jelentkező volt, négy évvel később Szöulnak csak Nagojával kellett versengenie, most pedig már több forduló kell a helyszín kiválasztásához, ami azért beszédes adat. Szorosan ide tartozik még, hogy a gazdasági és urbanisztikai fejlődés mellett jelentős lelki hozama is van a rendezésnek: Barcelona vagy Sydney polgárai esztendőkkel a játékok után is büszkék arra, hogy több mint két héten át náluk volt a világ középpontja.

Visszatérve a politikára, a pártállástól függő indulatok a MOB sorait is megrázták, olyannyira, hogy két esztendeje aláírásokat gyűjtöttek ön ellen, végül bizalmi szavazás erősítette meg a tisztségében.

Az esetnek két oldala van, engedelmével én az enyémmel foglalkozom. Én kezdtem el politikával foglalkozni, politikai vetélytársaim pedig úgy vélték, hogy a MOB is remek fórum arra, hogy megmérkőzzünk egymással. Most már csak ennyi érdekes a történtekből, meg az, hogy igyekszem elfelejteni az esetet, jó keresztényként nem akartam, és nem akarok visszavágni.

Négy esztendeje büszke volt arra, hogy amióta elnök, nem volt magyar doppingügy az olimpiákon, mint mondta, a felvilágosítás, a propaganda elérte célját. Aztán jött Athén, Annus Adrián, Fazekas Róbert, Gyurkovics Ferenc, Kovács Zoltán és Kecskés Zoltán esete…

Hatalmas presztízsveszteséget szenvedtünk miattuk… Senkit sem vigasztalhat, hogy egyéni kezdeményezés volt valamennyi eset, csak nagyon kevesen tudtak róla, én semmiképpen. Csalódott voltam, lesújtott. Az álláspontom nem változott: a tiltott szerek amellett, hogy a sportban oly fontos esélyegyenlőséget támadják, bizalmatlanságot szülnek, a gyanakvás légkörében pedig a versenyzők nem ellenfelei, hanem ellenségei lesznek egymásnak. Hogy Pekingben minden korábbinál több kontroll várható, már nem lep meg senkit, az üldözéses verseny vagy inkább a háború folytatódik, s ki tudja, vége lesz-e valamikor.

Az athéni vétkesek közül Fazekas Róbert most is ott van az indulók között.

A MOB elnökeként a szabályokra esküszöm, nem az érzelmekre. Arról, hogy ki legyen a csapat tagja, közösen döntöttünk. Fazekas letöltötte büntetését, eleget tett minden kötelezettségének, teljesítette a szintet, senki sem vetette fel, hogy ne indulhasson Pekingben. Biztos lehetett volna módot találni arra, hogy visszamenőleg megleckéztessük, de szerintem akkor többen támadnának bennünket, mint most teszik. Szorosan idetartozik, hogy írásos, a szövetségi elnök és kapitány, az edző valamint az orvos aláírásával hitelesített nyilatkozatot kértünk valamennyi sportolónktól arról, hogy tisztán készült, tisztán versenyez. Előzetesen ennyit tehettünk.

Egy interjúban azt mondta, hat-hat arany-, ezüst- és bronzéremre számít. Én azt mondom, minden helyezés kimagasló siker, hiszen meglehetősen vékony jégen jár a magyar sport.

Elfogadom. Éveken, évtizedeken át valóban képtelenség erőn felül teljesíteni. Létesítményeink enyhén szólva sem ideálisak, kevés a pénz a klubokban, egyre kevesebben adják sportolásra a fejüket. Ráadásul mifelénk nem divat a hosszú távú befektetés, hiába emlegetem esztendők óta, senki sem fogékony arra a kanadai felmérésre, hogy minden, a sportra áldozott dollár három-négy dollárt fial a testi-lelki egészség által – igaz, nem holnap vagy holnapután. Esztendőkkel később. Egyelőre ott tartunk, hogy csupán a költségvetés 0.2 százaléka jut a sportra, miközben az európai átlag egy százalék. És mi tartjuk magunkat sportnemzetnek… Ilyenkor, az olimpia idején reflektorfényben állunk, szajkózzák, hogy diplomaták vagyunk, Magyarország követei, ilyenkor azok is szívesen virítanak a klasszisaink mellett, akik később nemet mondanak ránk a költségvetés tárgyalásakor. Jó, ha egy hónapig tart a mámor, aztán…

…aztán jön újra a küszködés a létért.

Éppen ezért az érmeket csupán remélem, feltétlenül csak azt várhatom el a Pekingben induló magyar ifjaktól, hogy életük formájában versenyezzenek, és becsüljék meg, hogy Magyarországot képviselhetik a játékokon.