Torna: Morgan Hamm sérülése miatt nem indul az olimpián

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.08.07. 14:49
Mégsem indul az olimpián Morgan Hamm, az amerikai tornászcsapat tagja, mert nem jött rendbe bal bokájának sérülése.
Alig egy héttel korábban jelentették be Lausanne-ban, hogy a 25 éves, 2004-ben csapatban ezüstérmes versenyző indulhat az olimpián annak ellenére, hogy a májusi válogatón elvégzett doppingtesztje pozitív eredményt hozott. Hamm úgy adatott be magának gyulladáscsökkentő injekciót, hogy előzetesen nem tájékoztatta az amerikai doppingellenes ügynökséget (USADA).A szer szerepel a nemzetközi tiltólistán, de ha időben bejelentik használatát, indokolt esetben alkalmazható. A tornászt végül figyelmeztetésben részesítette az USADA, a nemzetközi szövetség (FIG) pedig elfogadta az ítéletet, és hozzájárult Hamm pekingi részvételéhez.„Az elmúlt egy évben a bokámmal bajlódtam, és itt Pekingben csak rosszabbodott a helyzet" – mondta csütörtökön Morgan Hamm, aki szerint nemcsak a csapatot nem tudná ilyen állapotban megfelelően segíteni, hanem saját egészségét is kockáztatná.Morgan Hamm visszalépésével már a Hamm ikrek egyike sem lesz ott a pekingi versenyeken. Fivére, Paul, Athén összetett aranyérmese kézsérülése miatt lépett vissza. Paul és Morgan Hamm volt 2000-ben Sydneyben az első tornász ikerpár, akik ugyanazon az olimpián vettek részt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik