Már csak Görbicz Anitán múlik, pályára lép-e szombaton

Vágólapra másolva!
2008.08.07. 14:18
Görbicz Anita egy héttel ezelőtt szenvedett égési sérüléseket a lábfején, és akkor az orvosok minimum két hét pihenőt jósoltak neki. Ehhez képest az irányító csütörtökön már edzett, és ha vállalja, játszhat is szombaton Svédország ellen. Erről Sinka László, a szövetség főtitkára tájékoztatta az MTI-t.
Görbicz: minden rendben!(?)
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-Archív)
Görbicz: minden rendben!(?)
Görbicz: minden rendben!(?)
Fotó: Meggyesi Bálint (NS-Archív)
Görbicz: minden rendben!(?)
„Anita cipőt húzhat, sőt, ma már edzett is velünk. Ez alapján egyértelműnek tűnik, hogy van esély a szereplésére” – nyilatkozta a távirati irodának Sinka László, a kézilabda-szövetség főtitkára.

Görbicz az elmúlt héten hétfőn szenvedett égési sérüléseket, miután sütés közben forró olaj ömlött a lábára.

Az orvosok akkor azt jósolták, hogy az első három mérkőzést biztosan ki kell hagynia az irányítónak, ehhez képest azonban csütörtökön már edzett a győri játékos.

„Nagy szükség van rá a svédek ellen, mindenképpen nevezzük őt, tehát a kispadra biztosan leül. A játéka csak a csapatorvoson, illetve őrajta múlik" – nyilatkozta az MTI-nek Sinka László.

Görbiczre valóban nagy szüksége van a válogatottnak, hiszen nélküle az elmúlt napokban Kínától és Kazahsztántól is vereséget szenvedett Hajdu János válogatottja.

A Kazahsztán elleni edzőmérkőzést követően a szövetségi kapitány kijelentette, Görbicz nélkül képtelen győzni a válogatott.

Nos, ennek fényében kijelenthetjük, ha valóban csak Görbiczen múlik, hogy pályára lép-e a svédek elleni első mérkőzésen szombaton, akkor biztosan játszani fog!

MINDEN, AMIT AZ OLIMPIÁRÓL TUDNI ÉRDEMES!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik