Peking 2008: szerda este húzzák fel a magyar zászlót

Vágólapra másolva!
2008.08.05. 11:10
Szerdán kora este ünnepélyes keretek között húzzák fel a magyar zászlót az olimpiai faluban Pekingben.
A mob.hu tájékoztatása szerint a csapat vezetősége már most is készül a helyi idő szerint szerda 18 órakor (közép-európai idő szerint délben) kezdődő eseményre, amelyen a falu polgármesternője köszönti a magyar sportolókat, s a tervek szerint jelen lesz Kusai Sándor, Magyarország pekingi nagykövete is. Molnár Zoltán csapatvezető kedden a sunji regattapályához látogat el, ahol a csütörtök reggel érkező kajak-kenu válogatott szálláshelyét ellenőrzi. Erre többek között azért is van szükség, mert az orosz csapatot meglepetés érte korábban: az előre lefoglalt és kifizetett szállodai szobái nem álltak rendelkezésére. A magyar csapat már Pekingben készülő tagjainak napi programjába a rendszeres edzések között szabadidős elfoglaltságok is beleférnek. Hétfőn például a vívók nézték meg a Tienanmen teret, míg kedden a birkózók a kínai nagy falnál jártak. Vajda László, a pekingi szervezőbizottság (BOCOG) főtanácsadója is belátogatott a magyar szállásra, s az érdeklődésre azt válaszolta, hogy a jelenlegiek szerint 11 200 sportolója lesz az olimpiának.
Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 2. rész

Egyéb egyéni
2025.06.23. 15:30
Ezek is érdekelhetik